Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok II. Tanulmánykötet (Budapest, 2018)
Czeglédi Noémi: A Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága
Czeglédi Noémi: A Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága selői tisztelték, szerették.37 A legmeghatározóbb esemény azonban Papp Gyula ügyvezető elnök lemondása volt. 1918. április 8-án Kápolnai Józsefnek írt levelében közölte elhatározását, hogy távozik a HB elnöki posztjáról. Indoklásul hivatali elfoglaltsága mellett - mely a rendszeres vezetésben meggátolja - gyakori távolléte következtében fellépő változásokat nevezte meg:„a vezetés hiánya miatt a Bizottság kebelében olyan szellemi áramlat jut mindinkább vezető szerephez, amellyel, mint tudod, sohasem értettem egyet és sohasem érthetek egyet”.38 Döntéséről értesítette Sík Sándort és Kiss Józsefet. Távozását Kápolnai József elnöki titkár tolmácsolta a bizottság április 12-i ülésén, az új elnök dr. Darvas Ferenc gyógyszerész tanár lett. A vezetőképző tanfolyam indítását Kápolnai javaslatára, Kiss pénztáros és Lax titkár egyetértésével a következő tanév elejére halasztották.39 Darvas megválasztása nem hozott eredményt, augusztusra a Háborús Bizottság gyakorlatilag nem tudta betölteni szerepét. Az új elnök lemondott, ám a szeptemberi tisztújító közgyűlésen újraválasztották. Végül az alapítók közül többen is kiléptek, de a cserkészet sorsát továbbra is figyelemmel kísérték.40 A bizottság 1918. november 1-től Magyar Cserkészcsapatok Intéző Bizottsága néven működött tovább.41 A cserkészek saját csapataikon belül tovább vitték a mozgalmat, nem szűnt meg a cserkészélet. A Budapesti Evangéliumi Keresztyén Diákszövetkezet márciusban alapított Erő csapata például nyáron megtartotta első sikeres táborát42 Sőt még ősszel is alakult új csapat.43 37 Kápolnai Józsefi, m. II/2.318. Személyéről Tóth Árpád is megemlékezett a Nyugat hasábjain. Tóth Árpád: Demjén Géza halálára. Nyugat, 11. évf. 1918. 1. szám. http://epa.oszk.hu/00000/00022/00237/07167. htm. ( a letöltés időpontja: 2017. június 23.) Dr. Demjén Géza székesfővárosi tanácsnok, cserkész csapatparancsnok 1917. december 21-én öngyilkos lett. Az azon a napon ülésező HB elsőként a tragikus halálesetet és a részvétnyilvánítás formáját beszélte meg. Jegyzőkönyv a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága üléséről. 1917. december 21. A Magyar Cserkészszövetség Levéltára (MNL OL) P1349. 1917. 38 Dr. Papp Gyula levele Kápolnai Józsefhez. A Magyar Cserkészszövetség Levéltára (MNL OL) P1349. 1918. Idővel azonban a nem csatlakozott csapatokat megpróbálták nem cserkésznek tekinteni. Egy javaslat szerint „az igazolt csapatok tagjai vállszalagon viseljenek valamely jelet, megkülönböztetésül... a magukat jogtalanul cserkésznek nevező suhancoktól...” Jegyzőkönyv a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága üléséről. 1918. szeptember 2. A Magyar Cserkészszövetség Levéltára (MNL OL) P1349. 1918. Pótfelvétel. 39 Färber ügyvezető titkár viszont sürgeti egy gyakorlati tanfolyam megindítását. Jegyzőkönyv a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága üléséről. 1918. április 12. és 1918. április 17. A Magyar Cserkészszövetség Levéltára (MNL OL) P1349. 1918. 40 Kápolnai a Lax-Fárber (tanár-csapatparancsnok) ellentét miatt döntött a távozásról. Végül a Färber testvérek, majd októberben Lax is távozott. Októberben Darvas ismét, ezúttal végleg lemondott. 41 Erről az időszakról jegyzőkönyv nem maradt fenn. 42 Az Erő cserkészcsapatáról. A Magyar Cserkészszövetség Levéltára (MNL OL) P1349.1918. Pótfelvétel. 43 Csernáton [ma Cernat, Románia]. Jegyzőkönyv a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága üléséről. 1918. szeptember 2. A Magyar Cserkészszövetség Levéltára (MNL OL) P1349. 1918. Pótfelvétel.