Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok II. Tanulmánykötet (Budapest, 2018)
Czeglédi Noémi: A Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága
Czeglédi Noémi: A Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága Bizottság a meglévő cserkészcsapatok háromnegyedét képviselte. A BKRIE karácsonyi ünnepélyén tréfás jelenben mutatták be a bizottság működését. „... hogyan alszik a HB, miközben Färber Oszkár szónokol, aki nagyot csap az asztalra, mire a tagok felébrednek.” - írta az előadás egyik vendége, Kápolnai József.27 A munka eredményeként a következő évben új csapatok is alakultak, csatlakoztak. A Budapesti Kereskedelmi Akadémia 1918 februárjában, Budapesti Református Főgimnázium áprilisban, a III. kerületi állami főgimnázium májusban. Vidékről, képviselő útján csatlakozott például a ceglédi csapat. Az 1918. esztendő első ülésén összefoglalták a követendő szellemiséget: „Megvalósulás előtt álló programjainkon kívül a békére való átmenetet is elő kell készítenünk és az újabb csapatszervezéseket kell támogatnunk. Továbbra is összetartás, szorgalom és szerénység.”28 A bizottság ebben az évben is sok feladatot kívánt elvégezni, a tagságot kéthetente hívták össze. Az egységes nyilvántartás elkészítésével, a havi jelentések feldolgozásával a csapatok „szerves egybekapcsolásával” a háború utáni időkre való átmenet előkészítése zajlott. A cserkészkrónika megírásához még januárban adatgyűjtő pályázatot hirdettek, amely eredménytelenül zárult.29 Cserkészrendjel létesítését határozták el, amit a Háborús Bizottsághoz csatlakozott csapatok tagjai kaphattak volna. Ez a terv sem valósult meg, de a későbbi életmentő kitüntetés alapja lett. Albizottság szervezésében történt a vezetőképző tanfolyam előkészítése, viszont Papp gyakori távolléte és az ideológiai nézetkülönbségek miatt elakadt a munka.30 Folyt a Cserkészpróbák könyvének szerkesztése is. A felszereléshiány enyhítésére csupán Kápolnai József tudott néhány pár cipőt szerezni osztrák kapcsolatai révén, illetve 150 botot kaptak ajándékba. A cipőket a vezetők kapták.31 Februárban megkezdődött a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága második rendezvényének szervezése. Ez az Urániában március 25-én és március 29-én megrendezésre kerülő cserkész matiné volt. Az első előadást a gyerekeknek, a másodikat a felnőtteknek szánták. A várt siker azonban elmaradt, a csekély bevételt most is a Hadsegélyező Hivatal és a cserkészek könyv27 Kápolnai Józsefi, m. II/2. 362. 28 Jegyzőkönyv a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága üléséről. 1918. január 4. A Magyar Cserkészszövetség Levéltára (MNL OL) P1349.1918. 29 Jegyzőkönyv a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága üléséről. 1918. január 18. A Magyar Cserkészszövetség Levéltára (MNL OL) P1349. 1918. A magyar cserkészet történetét végül Kápolnai József készítette el az 1930-as években. Kápolnai, 1935. op. cit. 30 Papp Gyula végül a tanfolyamnak a konszolidált, békeidőszakra való elhalasztását javasolta. Dr. Papp Gyula levele Kápolnai Józsefhez. A Magyar Cserkészszövetség Levéltára (MNL OL) P1349.1918. 31 A Háborús Bizottság 400 pár cipőre vonatkozó igénylését a Népjóléti Központ elutasította.