Török Róbert (szerk.): Ez sör! A sernevelőtől a sörgyárig. A magyarországi sörgyártás és fogyasztás története (Budapest, 2018)
II. A magyarországi sörfőzés története
1979. DECEMBER AMIT AZ ÁREMELES HOZOTT A FELSZÍNRE II. AMÍG EGY JAVASLATBÓL IMPORTCSÖKKENTŐ SÖRGYÁRTÁS LESZ Cikkünk első részében beszámoltunk arról, hogy a söripar a jelentős készletek felhalmozódása ellen termeléscsökkentéssel, árleszállítással védekezett, évközben, de az a félelmük, hogy az éttermi sörárak emelése újabb készletnövekedést és egyelőre még felmérhetetlen mennyiségű sör romlását okozhatja. A belkereskedelem véleménye szerint a másodosztályú éttermekben megvalósított áremelés csak kis mértékben érintheti a söripart, amelynek a jövőben a még szervezettebb, gyakoribb áruszállításra kell törekednie ahhoz, hogy az értékesítés folyamatos legyen. Mivel pillanatnyilag az egyik legnagyobb gondot az importból származó sör értékesítése jelenti, és ennek kapcsán felvetődött a gondolat, hogy ha megépült volna a szentesi gyár, már csak minimális választékbővítő behozatalra lenne szükség mai cikkünkben arra keresünk választ, miért maradt el az építkezés és mit változtathatott volna az a söripar jelenlegi helyzetén. A Söripari Vállalatok Trösztjénél Lengyel István vezérigazgatóhelyettest kérdeztük meg hogy milyen elgondolások vezették őket, amikor javaslatot tettek a szentesi sörgyár létesítésére. JÓVÁHAGYÁS UTÁN LASSÍTÁSI UTASÍTÁS Beruházási kérelmüket 1972-ben terjesztették be először. Az Állami Tervbizottság 1973. október 25-én hagyta jóvá a beruházást évenkénti 1 millió 200 ezer hektoliter sör gyártására, illetve 50 ezer hektoliter üdítőital készítésére. Akkor ez a kapacitás kiépítése 1,5 milliárd forintos költséget jelentett volna. A jóváhagyásban meghatározták a kivitelezés megkezdését és a befejezés idejét (ez utóbbi 1978-ban lett volna esedékes), sőt kikötötték azt is, hogy a söripar vizsgálja meg, nem lehet-e előbbre hozni az üzembeállítás időpontját. Intézkedtek egyúttal a költségek felhasználásáról (a tervezés, a szanálás, a komlótelepítés stb.), s a m unka meg is indult. A kisajátítást azóta befejezték, megfúrták a kutakat és megkezdődött a komplett kivitelezési tervezési munka is. Felkészültek arra is, hogy a leendő gyárban m ár meglegyen a szakmunkásgárda: 1973-tól 1976-ig Budapesten befejezték a szakmunkástanulók képzését; (Tekintve, hogy a gyár nem épült fel, ezek a szakmunkások zömében másutt helyezkedtek el.) Az építkezés 1975-ben indult volna, csakhogy 1974 októberében utasítást kaptak (!) a MÉM-től a lassított beruházásra, e szerint 1979-re tolódott el a kezdés időpontja. A söripar így 1976-ban nyújtotta be a MÉM-hez a kivitelezés engedélyezésére a beruházási javaslatot, de ebben 1978-as kezdést és 1981-es befejezést jelöltek meg. Az előző tervekhez képest némi változást mutatott, hogy az 50 ezer hektoliter üdítőital helyett m ár 200 ezer gyártására kértek engedélyt, és így a költségek is több mint 2,5 milliárd forintra növekedtek. Ez a tervjavaslat a beruházások túlfutás miatt nem jutott tovább. A következő javaslat benyújtására 1978-ban került sor: 1979. áprilisi kezdéssel és 1982-es decemberi befejezéssel. Itt is van változás: a javaslat szerint az új gyár az eredetileg tervezett 1 millió 200 ezer hektoliter sör helyett 1 millió 400 ezer hektoliter sör és 200 ezer hektoliter üdítőital készítésére lett volna alkalmas. A beruházási költségek 2 milliárd 818 millió forintot jelentettek volna. Az előkészítési munkálatokat erre az időre már be is fejezték és arra vártak, hogy megkapják a hozzájárulást. A javaslat végigjárva az összes fórumot eljutott az ÁTB-ig, amely 1978. október 25-én meghozta a döntést. Lényege: egyetértenek a beruházás szükségességével, mégis azt kérték, vizsgálja felül a söripar a javaslatot csökkentve a tőkés devizahányadot és egyúttal megkeresve a szocialista országbeli gépbeszerzési forrásokat. AJÁNLATKÉRÉS CSEHSZLOVÁKIÁBÓL ÉS AZ NDK-BÓL Eleget téve az ÁTB döntésének ajánlatkéréssel fordultak az NDK-beli és a csehszlovák partnerekhez. A csehszlovákok 1979 januárjában küldtek ajánlatot egy 1 millió hektoliteres gyár technológiájára, amit a söripar nem fogadhatott el, és így 1979. júniusában kapták meg az 1 millió 400 ezer hektoliteres gyárra az újabb ajánlatot. Az NDK-ból ez év augusztusában telexen kaptak információs ajánlatot, de csak 1 millió 100 ezer hektoliteres gyártáshoz ajánlottak főzőházat és palackfejtő gépeket, hiányzott az ajánlatból az erjesztő-kondicionáló rendszer, amire később sem tudtak javaslatot tenni. A tárgyalási alapot tehát a csehszlovák ajánlat jelentette. A MÉM kívánságára ez év szeptemberére kidolgozták az előterjesztési tervezetet, amelynek alapján á MÉM már továbbította is az ÁTB-hoz javaslatát. Ebben a beruházás költségei — részben az áremelkedések, részben a relációváltás miatt — már 3 milliárd 329 millió forintra emelkedtek. A Söripari Vállalatok Trösztje tehát újra a döntésre vár. MIBE KERÜLT A KÉSEDELMES KEZDÉS? Más kérdés, hogy ez a késlekedés elég sokba kerül majd az országnak. Először is teljesen új tervek kidolgozására lesz szükség. A rendeletek ugyanis előírják, hogy a 3 évnél régebbi terveket korszerűségi felülvizsgálat alá kell vetni, magyarul mindent élőiről kell kezdeni. Az újabb tervek elkészítése minimálisan két évig tart, nem beszélve a pluszköltségekről. (A korábban benyújtott kivitelezési tervdokumentációk 9 tonna papírt, 150 tervező több évi m unkáját és 43 millió forintot emésztettek fel.) A rendeletnek egyébként igaza van, hiszen az idő múlásával a technológia is fejlődik, és így például Magyarországon már nem gyártják azokat a kazánokat, amelyeket az eredeti tervdokumentációban megjelöltek, sőt az épületszerkezetek is korszerűsödtek időközben. A baj az, hogy a söriparon kívül Szentes városát is hátrányos helyzetbe hozta bizonyos értelemben az új üzem létesítésének késedelmes kezdése. Az 1973-as előkészítésnél ugyanis a szegedi vízügyi hatóságok úgy látták jónak, ha Szentes környezetvédelmi feladatainak megoldásánál figyelembe veszik a sörgyár építését is: vagyis közösen építik ki a város és a sörgyár szennyvíztisztító, illetve elvezető kapacitását. A város azóta már 30 millió forintos költség m ellett hozzá is kezdett, sőt egy részét már be is fejezte a kivitelezési m unkáknak, csak éppen használni nem tudja a szennyvízelvezető hálózatot, mert a műszaki megoldás szerint legalább 9 ezer köbméter vízmennyiségre van ahhoz szükség, hogy a hálózat üzemelni tudjon, s ennek a mennyiségnek csak a felét „produkálja” jelenleg a város, a többit a sörgyárnak kellene adnia. Gondjukon az sem sokat segít, hogy a söripar — lévén, hogy közös tervekről volt szó — hozzájárulta költségekhez 8 millió forinttal. (Egyébként az előkészítési munkák, szanálás, tervkészítés, kútépítés stb. a söriparnál eddig 71 millió forintot emésztett fel összesen.) Ilyen mélyre ásni talán nem szükséges — mondhatná az olvasó, de úgy éreztük, érdemes legalább enynyiben más összefüggésekre is rámutatni. Viszszatérve azonban az eredeti témához azt tudjuk mondani, hogy e beruházási gondok árnyékában m ár valóban elhalványulnak valamelyest azok a problémák, amelyek pillanatnyilag ugyan befolyásolják a sörértékesítést (vagyis szinte mindegynek tűnik, hogy emelik-e az éttermek egy részében a sör árát, vagy sem). Nem halványul el, viszont az a probléma, hogy a továbbiakban is rákényszerülünk a sörbehozatalra, s főleg az nem, hogy ha a partner nyáron késik a szállítással, és télen tartja magát a szerződéshez, mihez tartsa m agát a söripar. A jelek szerint csak azt teheti, hogy csökkenti a termelést. (Bár az is igaz, hogy ha a tendencia tartósnak bizonyul, felül lehetne vizsgálni az importterveket is.) Egy haszna azonban feltételezhetően van annak, hogy reflektorfénybe kerültek a söriparnak az árváltozással is összefüggő gondjai: előbb-utóbb közelebb kerülhetnek a termelés fejlesztési elképzelések megvalósításához, a keresletnek megfelelő értékesítéshez. Igaz, később, mint ahogy a söripar szerette volna — és mint ahogy a Belkereskedelmi Minisztériumban hallottuk, addig is importáljuk a „vizet”, jövőre 1 millió 700 ezer hektoliter sörnek 98 százalékában — de az is igaz, hogy jobb későn, mint soha. Bozóky Lucia
