S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
40. Gyötrő szomjúság
gffit Gyötrő szomjúság Aki nem szenvedett tőle, nem is tudja, mi az. Már a balkáni és a galíciai harcmezőre 1914 augusztusában felvonuló csapatok megtapasztalták a tikkasztó hőség gyilkos erejét. „A szomjúság gyötör, kút, patak vagy folyó sehol a környéken. Mi a szomjúság? Az a szomjúság, melynél a szívműködés 80-ról leszáll 40-re, melynél a nyelved odatapad a szájad padlásához, és formálisan odasül, melynél érzed, hogy közelednek a víziók, és azután ezek a víziók, az agy beteg játéka tényleg meg is kezdődik... Hát ilyen szomjúságot éltünk át. Lihegnek honvédeink, elkeseredve káromkodnak, imádkoznak egy kis üdítő esőért... Az égető, szúró nap megfőzi az agyvelőt... Utolérnek a kocsikonyhák, de evésre senki sem gondol. A géppuskák tartányaiból már minden hűtővizet kiittak az emberek. Isten őrizz, hogy most harcolni kelljen."1 A szerb harctéren sok kutat megmérgeztek vagy megfertőztek, nemegyszer hullákat dobtak bele. A helyi la-1 Martini Róbert: Egy 18-as honvéd hadinaplója. Sopron, 1933. Roham a vízért. Emlékalbumból kosokat a kutak felső peremébe vájt, szürkére festett keresztek figyelmeztették. A kapuk jobb felső szélén vörös kereszttel megjelölt, dinamitot rejtő kéményű házakban a veszélyt sejtő magyar katonák nem főztek. A gyanús kutakból a lakosokkal végeztettek próbaivást. Német mintára az osztrák-magyar hadseregnél is elrendelték, hogy a menetelő csapatok elővédjénél legyen orvos, aki megvizsgálja a szálláskörleteket, lezáratja a gyanús kutakat. Vízvizsgáló eszközökkel azonban nem látták el őket, mint német kollegáikat. Az orosz fronton a katonákat sokszor fogadták kiszáradt vagy homokkal feltöltött kutak. Az éltető víz bajtárssá szelídítette az ellenséges harcosokat. „Farkasszemet néztek egymással. És szomjaztak. A magyarok mögött jókora távolságban semmiféle iható víz nem volt. De előttük a mezőn, középen, az orosz és a magyar közt egy becsületes kerekes kút állott, egészen egyedül, szomorúan... Egyszer aztán látják, hogy egy-két orosz megindul túlfelől a kút irányában. Az egy-kettőt követi tíz-húsz. Majd a többi is lábra kel, és megy az egész csapat a vízhez. Az első oroszok feltünedezésére a mieink hasra feküdtek, és beigazították a puskát. De vártak, hogy mi lesz. Akkor látták, hogy az oroszok békésen a kút köré állnak, vizet húznak, és isznak... És egyikük se sütötte el a fegyverét. Az oroszok figyeltek, néztek a mieinkre, látták őket, de ők se nyúltak a fegyverhez. Valamennyi ivott, aztán szép lassan mind visszasétáltak az árkaikba. A kút magára maradt. Még mindig nem hangzott el egy szó sem a magyar bakák közt. Akkor egyszerre kimászott két katona az árokból. Fegyverrel a kézben elindult a kút felé. A következő pillanatban valamennyi talpon volt, és ment a kettő után. Néhány perc múlva már ők húzták a vödröt, és ittak. Az oroszok az árkaikból pislogtak feléjük, némelyik nyugodtan könyökölt a földhányáson, mintha páholyból 216 I MAGYAR KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI MÚZEUM
