S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)

40. Gyötrő szomjúság

Emberfeletti küzdelem a vízért. Fotó Hajdani üvegkulacs nézné. De egyetlen lövés sem pukkant el orosz részről sem... Az utolsó ivás ezen a napon délben volt. Mikor a kútról hazajöttek, megkapták a parancsot a támadásra. A katonák mindkét oldalon megtörölték a szájukat, ar­cukhoz szorították a puskát, és elkezdtek lőni egymásra. Aztán később ordítva, szuronnyal mentek egymásnak."2 A hadviselés íratlan törvénye érvényesült egy bő vizű forrásnál: reggel 7 és 8 között két magyar katona - fegy­ver nélkül - kulacsokkal és egy nagy vizeskancsóval oda­sétált, ellátta szakaszát ivóvízzel, majd átkiáltott az oro­szokhoz: „Hotove” (készen vagyunk). Ugyanezt tette az orosz is 8-tól 9 óráig, és amikor végzett, így kiáltott: „Kísz" (kész). Az őrszemek csak ezután vették kézbe a fegyvert mindkét oldalon.3 Hiába írta elő szigorú parancs a „főzött" víz ivását, a szomjas katona, aki napok óta nem látott sem ételt, sem italt, nekiesett az első pocsolyának, még ha hullák feküd­tek is benne. A vérhasban szenvedők többsége posvá­­nyos víztől betegedett meg. Emberek ittak olyan vízből, amelytől a ló elfordította a fejét. „A kínzó szomjúságtól úgy érzem, hogy nemsokára összeesem. Nyelvem kicse­­repesedve a szájpadlásomhoz ragadt. Egyszer csak az út szélén menetelő bakák vad iramodásba kezdenek, s pár 2 Molnár Ferenc: Egy kút története. Háborús novellák. Budapest, 1916. 5 Am. kir. debreceni 2-ik honvédhuszárezred története 1869-1918. Budapest, 1939. pillanat múlva már hasalnak is az út menti árokban. Egy félig kiszáradt pocsolya bűzlik ott, melynek felületét vas­tag, zöld békanyál borítja. Sohasem fogom elfelejteni ezt a jelenetet. Mint a barmok, úgy tapossák egymást a bakák, s fejüket a pocsolyába lógatva, kutya módra habzsolni kez­dik a mocskos, zöld színű, poshadt vizet. Egy pillanatig én is megtántorodom a víz láttára, odaadom a kulacsom a legényemnek... Halálos szomjúságom dacára mindössze pár korty ment le a torkomon. Teljesen letörve, csaló­dottan sorakoztattuk újból a bakákat, és cipeltük kínzó szomjunkat tovább a poros országúton... Nem sokkal később a hegyoldal sziklás részén kristályvizű hegyi patak igyekezett lefelé nagy zajjal, habosán, fürgén. Meg voltunk mentve!"4 A harctéri sérülteknél mindig jelentkező szomjúság szakavatott szem számára diagnózissal felérő jelzés volt Dr. Berend Miklós önkéntes honvéd törzsorvos már a szomjúság mértékéből megállapította páciensei állapotát: a csillapíthatatlanul szomjas sebesült sokkal rosszabbul van, mint ahogy kinéz. Aki nem szomjas, nagyon rosszul van, annak koffeint kell adni, de gyorsan. A könnyű se­besült iszik egy nagyot, és utána elalszik. Aki még enni is bír, annak vasból vannak az idegei, nem kell törődni vele. Vízszűkében a katonák úgy próbáltak segíteni magu-4 Rónai Ernő: Szibérián keresztül. Budapest, 1948. GULYÁSÁGYÚ ÉS ROHAMSISAK | 217

Next

/
Oldalképek
Tartalom