S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
9. A trén táplálja a frontot
voltak járhatók, hóban csak a távírópóznák jelezték az út vonalát. A katonák által épített utak hamarosan elhasználódtak, sőt elsüllyedtek. Sok ló szekérrel és rakománnyal együtt az ingovány martalékává vált. Az időjárás, a rendszeres hadi forgalom okozta elhasználódás folyamatos karbantartást, hegyvidékeken a földcsuszamlások, sziklaomlások, lavinák, valamint az ellenség rombolása, pusztítása helyreállítást kívánt. A hó eltakarítása nélkül mozgásképtelenné vált volna a hadsereg. Új utak, műtárgyak építésére is szükség volt. Ezek a munkák a legfontosabb feladatok rangjára emelkedtek. Elvégzésükben a vonatszolgálat emberei is részt vettek, de nem örültek a „napszámos munkának". A frontharcosok hovatovább ügyesebben forgatták a lapátnyelet, mint a fegyvert. Otthon azt hitték, hogy „cipelik a puskát, és aprítják a muszkát", de „lapátos katonákká” válva „útkaparók” lettek. Nem akadt olyan bátor legény, aki „ezt a szégyent” megírta volna haza. A sáros, süppedékes, ingoványos, homokos területeken dorongutakat építettek: körülbelül 5-6 méter hosszú fatörzseket párnafákra fektetve szorosan egymás mellé raktak és összeácsoltak. Jobb esetben az így nyert felületet levágott gallyakkal és forgáccsal egyenletessé tették, majd földréteggel borították. Végigdöcögni egy ilyen úton nem tartozott a legnagyobb élvezetek közé, kirázták az emberek és az állatok lelkét. Az utánpótlással kapcsolatos javítási, építési munkákat mérnökkari és utásztisztek vezették, de nem mindig találtak elegendő szakembert a munkásosztagokban és a hadifoglyok között. Az olasz harctéren élelmet szállító kocsik zuhantak le a rosszul megépített szerpentinről. A munkálatokat egy tiroli postamester irányította. A drótkötélpálya létesítése többszöri parancs ellenére elmaradt - szerencsére. Talán súlyos katasztrófát előztek meg ezzel, hiszen a munkáért felelős parancsnok a pesti Operaház művésze volt. A bevonult tartalékosok szolgálati beosztásánál nem mindig vették figyelembe a civil életben szerzett gyakorlati tapasztalataikat. Egy tréntiszt visszaemlékezésében feljegyezte: „A fronttól kissé hátrébb eső pozíciókban ... úgy tűnt fel, mintha a beosztásoknál az volna a fő elv, hogy mindenki folyton a másik helyén legyen. Úgy látszott, hogy minden foglalkozási körnek, amit egy tartalékos tiszt a civil életben elfoglalt, a divisió kötelékében valami más Óriási vasúti forgalom. Fotó szakmai beosztás felelt meg. így aztán lehetőleg mindenki valami egészen új, eddig előtte ismeretlen munkakörbe került."10 A négy nyelven beszélő, Ázsiában több vasutat építő mérnök lovas tüzér lett, majd huszár. Bár a trénhez semmit sem értett, trénparancsnok lett, míg a technikai ügyeket egy huszártiszt intézte. Jogász vágatta az erdőt, és kutyafogatokkal az utakat kavicsoltatta. Államvasúti mérnököt, nyelvtanárt, parlamenti képviselőt élelmezési tisztként alkalmaztak. Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobrászművész - katonásan: kőfaragó - egyszerűbb feladatot kapott: kosztfelíró lett egy pesti hadikórházban, viziteken jegyezte fel az elrendelt diétákat. Művésztársaival együtt eredetileg az életbiztosításnak tekintett trénhez akart kerülni, de ez nem sikerült, mivel gátat szakító áradatként csődültek oda a jómódúak. Később hadiszobrász lett. Mednyánszky László hadifestővel együtt kikerült az olasz frontra, ahol már kedves kőfaragóvá avanzsált. Hátrányosan érintette a trénszolgálatot, hogy 1917-ben a frontszolgálatra alkalmas trénkatonákat és a fiatalabb tiszteket az arcvonalba osztották be. Helyükre öreg népfelkelők kerültek, akik nehezen viselték a rakodással járó fizikai megterhelést. A harcoló csapatoknál viszont a Iréntől érkezettek alkalmatlanságára panaszkodtak. A vonatkatonák az állásharcok idején a nehéz trénszolgálatot örömmel cserélték fel néhány heti mezei munkával. Különösen a kaszálás és a szénagyűjtés terén jeleskedtek. A Nagy Háborúban kiterjedten alkalmazták utánpótlásra a drótkötélpályákat, amelyekkel az osztrák-ma-10 Gubányi Károly: Derűs hadiemlékek, é. n. 62 I MAGYAR KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI MÚZEUM
