S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
22. Pezsgősortűz
még alkalmas cukorrépát azonban hagyták veszendőbe menni. A szesz ára rohamosan emelkedett: az áru oda húzódott, ahol többet fizettek érte. A kormány csak 1915 májusában maximálta az árát hektoliterenként 590 koronában. Azzal már nem törődtek, hogy a szeszből készült termékeket mennyiért adják el. A szesz eltűnt - borsos áron pálinka, rum, likőr vagy sósborszesz alakjában jelent meg ismét a piacon. Megszaporodtak a rum- és likőrgyárak. Megérte felvásárolni a nyersanyagot, akár illegálisan is, a maximális ár többszöröséért. A finomított szesz aranykora 1916-ban jött el: ekkor hektoliterenként 2400 koronát is adtak érte. A Gschwindt likőr- és rumgyár olyan mesés nyereségre tett szert, hogy mérlegükben csak töredékét merték szerepeltetni. A Zwack likőrgyár az akkor már híres Unicum gyomorerősítőt a hadsereg részére - ügyes üzleti fogással - gömbüveg helyett a zsebben kényelmesen elférő, lapos palackokba töltötte. A rekvirálás a szesziparban is bekövetkezett. A kormány az 1914. évi L. törvény alapján időről időre meghatározta, hogy mennyi szeszt foglal le közszükségleti célokra: 1917-ben már 60 százalékot. Ebből látták el a finomítókat, lőszergyárakat és más hadiipari üzemeket, az ecetgyárakat és a patikákat. A zár alá vett mennyiség feletti rész szabad forgalomba, többnyire üzérek kezébe került. A kereslet jóval meghaladta a kínálatot, a maximált ár többszö-C) cs. és apTin Felsége, О cs. és kir. Fensége Frigyes főherczeg, gr. Száj! . „ elnök, br. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter, Szögyény László ő Felsége személye körüli miniszter, gr. Paar Ede altábornagy, Bolfrass Arthur vezérőrnagy, gr. Wolkenstein Trostburg Henrik főkonyhamester stb. .stb. — Littke L. pezsgőgyárában, 1891. junius 22-ikén. Frigyes főherceg látogatása a Littke Pezsgőgyárban 1891-ben. Képeslap Vodka minden mennyiségben. Propaganda-képeslap Számolócédula röse vándorolt illegitim profitként a szesztermelők és az ügynökök zsebébe. A gazdák hagyták tönkremenni a burgonyát és a tengerit, hogy jó üzletet kössenek a szeszfőzdékkel, mert az ipari célra felhasznált burgonya és kukorica árát nem maximálták. A spekulációnak és a lánckereskedelemnek kitűnően szervezett hadserege működött a szeszpiacon, különösen a Felvidéken és Galíciában. Ausztriában konszolidáltabb viszonyok uralkodtak: a szeszárak maximálásával egyidejűleg szeszközpontot hoztak létre. A szeszadó módosításáról szóló 1916. évi XXIV. törvénycikk a vidéki kisüst-rendszer megszüntetésével gyümölcspálinkát, törkölypálinkát és konyakot előállító központi szeszfőzdék létesítéséről intézkedett. (A réz kisüstöket hadi célokra már korábban lefoglalták.) A központi szeszfőzdéket korszerű, gőzüzemi gyárakként képzelték el. A vállalkozásokat azonban nehezen tudták beindítani. Meg kellett küzdeni a termelők ellenállásával is, akik csak vonakodva adták át a nyersanyagot az új szeszfőzdéknek. A harctéren úgy tartották, hogy rum nélkül nincs roham. A háború végén a Piave folyó deltájában, a malária frontján a katonák elegendő élelmet ugyan nem kaptak, rumból azonban a tiszti és a legénységi állomány is napi két deciliter fejadagban részesült. A forró kávé sok rummal és egy kanál paprikával (fokhagymával, mustárral) 124 I MAGYAR KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI MÚZEUM
