S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
17. Húsos és húshagyó napok
e Húsos és húshagyó napok A hadseregben a kenyér mellett a legfontosabb élelmiszernek a tápláló, erőt adó marhahúst tartották. Magyarországon a városi lakosok éltek vele. Vidéken - főleg a gazdálkodók - előnyben részesítették a sertéshúst. Egyegy ország gazdagságának, életszínvonalának fontos mutatója volt a marhahúsfogyasztás. A hússzükséglet a háborúban a hadsereg jelentős fogyasztása miatt ugrásszerűen megnőtt. A katonák zöme, 64 százaléka földműves volt, akiknek asztalára békeidőben ritkán került hús. A hadseregben viszont mindennap bőséges, fejenként 40 dekás porcióban részesültek. A pazarló húsfogyasztás miatt kevesebb konzerv készülhetett, amire később nagy szükség lett volna. A húsiparra konjunktúra köszöntött. Nagy kapacitású cégek jöttek létre: Húskereskedelmi Rt., Állatkereskedelmi Rt., Magyar Élelmiszerszállító Rt., Budapesti Nagyvágó Rt. A hadsereg létszáma évente átlagosan körülbelül 5 millió volt. Napi hússzükségletét 8-10 ezer vágómarha fedezte. A Monarchia a háború előtt 17,3 millió szarvasmarhával, 4,2 millió lóval és 14 millió sertéssel rendelkezett. Magyarországon az 1911. évi állatszámlálás adatai szerint a növendék és igavonó állatokkal együtt 7,319 millió szarvasmarha volt. A főváros ellátására békeidőben heti 1900-2000 marhát vágtak le; a háború első hat hónapjában már csak átlag 1653 darabot. Az ország marhaállományának kímélésére az első intézkedés a belügyminiszter 151495/1914. számú, a törvényhatóságokhoz intézett figyelmeztető körlevele volt: a hadiállapot ideje alatt tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a lakosság áttérjen a sertés- és juhhús fogyasztására. A belügyminiszteri rendeletet 1914. szeptember 27-én követte a hadügyminiszteré: a helyőrségek és a katonai intézetek élelmezésében hetente egyszer, a hadifogolytáborokban pedig háromszor helyettesítsék a marhahúst birkahússal. A pesti Közvágóhídon a bőrkötényes vágólegények tétlenül ácsorogtak: 1915. június elején mindössze 100-120 marha került a mészárszékekre. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1915 őszén már a szarvasmarha-állomány drasztikus csökkenésére hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy az istállótrágya megfogyatkozása kihat a mezőgazdasági termelésre, mert a műtrágya használata Magyarországon még nem terjedt el. Figyelmeztetett a tenyészállatok elherdálásának veszélyére is. A szarvasmarha kivitelét Ausztriába a kormány csak 1916. szeptember végén korlátozta: ettől kezdve a földművelésügyi miniszter engedélyéhez kötötte. A háború elhúzódása nyilvánvalóvá tette, mennyire fontos az állatállomány kímélése. Ezért vásárolta meg az ellenséges betörés elől elhajtott több tízezer erdélyi szarvasmarhát a földművelésügyi minisztérium 1916 augusztusában. A vétel lebonyolítására Hadi Állatátvételi Bizottságot hoztak létre. A mérlegelést és a kifizetést gazdászati tisztek végezték. A csapatok egy napra való húst vittek magukkal az alapjavadalmazásban. A friss hús nagyon fontos volt, mert a tartós konzervfogyasztás étvágytalanságot, undort okozott. Vágómarhákból négy napra elegendő „bőgő menázsif hajtottak maguk után. Menet közben a marhák hét-nyolc nap alatt 20-25 százalékot vesztettek súlyukból, vagonokban szállítva pedig minden 7 kilométer után 1 kg-ot. Ideális esetben a szükségletet hűtött és fagyasztott húsból fedezték. Míg egy vagonban csak tizenkét élőállat fért el, egy azonos méretű hűtőkocsiban hatvanhét levágott szarvasmarha húsát tudták elhelyezni. A Magyar Élelmiszerszállító Rt. a naponta levágott háromszáz marha húsát saját hűtőházából küldte szét. A háború számos találmánynak egyengette az útját. Ezek sorába tartozott Maier élelmezési főhadnagy lófoga-102 I MAGYAR KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI MÚZEUM
