Saly Noémi: Nekem soha nem volt otthonom... Krúdy Gyula budapesti életének színterei (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 2013)

Óbuda

• Amikor Kis bácsi kését a disznó torkába döfi (annál is mérgesebben, mert az előbb akarta megharapni a fiatal házmesternét), az ember hálát ad magában, hogy elkövetkezett végre a diadalmas kivégzés perce. A disznó hizlalás közben nem döglött meg, bár fővárosi dámák is segítettek a nevelésében. A disznót nem lopták el, pedig sejthető benne annyi tartalom, mint a pesti pénzszekrényekben, amelyeket most a vállukra vetve, mint a cifraszűrt, visznek tovább a fővárosi betyárok. A disznó megérdemelte a miatta való takarékoskodást, a cserépből való kartársába csúsztatott pengőcskéket, a táplálkozása miatt való gondot, a szomszédság és a távolabbi ismerősök érdeklődését, amelyet ölbeli kora óta kivívott magának. Utóvégre nem messzire élt a fővárostól, csak itt, Óbudán, és a pesti kirándulók megkérdezték, hogy mit csinál a Templom utcai disznó? SZEGÉMY EMBER MALACA • A vízimolnárok pláne eltűntek a Dunáról ezen a tájon (majdnem a filoxérával kipusztult szőlőmunkásokkal egyidőben), mióta a hídépítést megígérték. Csak a templomi lobogó maradt meg emlékül róluk, valamint egy házkapura helyezett fafaragvány (Lajos utca 150. szám alatt), amely a régi vízimolnár vidám életét példázza. A faragómester pontosan kifaragta fából a Dunán kikötött vízimalmot, az országúton feléje igyekvő kétlovas gabonás szekeret, a közelben halászó hajót, a 46