Harmati Gábor: Utasellátó 60 (Budapest, 2009)

különleges helyzetben volt, mivel a legnagyobb forgalmat ezek bonyolították le. Éttermeik is a legjobbak közé számítottak. A két világháború között például Kurz (Kurucz) János bérelte a Keleti pályaudvar éttermét, míg a Nyugatiban Démusz Jánosnál lehetett étkezni, aki gödöllői restijéből érkezett a fővárosba. (Ella lánya még ott ismerkedett meg későbbi férjével, az író Németh Lászlóval.) A bérleti szerződéseket természetesen fel is lehetett bontani a hároméves lejárat előtt; ezt hol a vendéglős tisztességtelensége, hol a remélt bevétel elmaradása okozta. Megesett, hogy a merev vasúti szabályzat okozta a kudarcot: a Kőbányai Serfőző Rt. fiumei büféjébe például csak érvényes menetjeggyel lehetett belépni, a csekély mértékű forgalom pedig nem volt elégséges a fenntartáshoz. 1902től kezdve felszereltségük alapján Stadler Károly vendéglős szakember javaslatára - három osztályba rangsorolták az összes pályaudvari vendéglőt (akkor szám szerint 116-ot). A vasúti vendéglőket eredetileg „restauráció"-nak nevezték, ám a nép csak „resti"-nek becézte (Krúdy Gyula írásaiban is többnyire így találkozunk velük). Rendszerükben a két világháború között lényegében nem történt változás. Új bérlők jöttek (s mentek...), szabályzatokat, feltételeket módosítottak, néhány rendelkezést hatályon kívül helyeztek - de a bérleti rendszer és a tulajdonosi viszonyok nem változtak. 23. Démusz János sörözője a Nyugati pályaudvaron, 1935, képeslap 24. Démusz János étterme a Nyugati pályaudvaron. 1 930-as évek