Fürdők – Fürdőhelyek, Magyarország fürdőépítészete (Budapest, 2008)
BUDAPEST, RÁC FÜRDŐ Zsigmond király uralkodása alatt működő, először 1438-ban említett fürdő virágkorát a török hódoltság alatt élte. Erre az időszakra utal a nyolcszögletű kupolacsarnok. A török hódoltság után egy császári kapitány, majd annak örökösei birtokolták. A nagyobb szabású építkezések a 18. századra tehetők. Az 1860-as években Nepomuk Heinrich orvos tulajdonában levő épületet Ybl Miklós két lépésben bővítette. Először a férfi melegvizes medencecsarnok - kádfürdőkkel és más helyiségekkel -, valamint a kéthajós zuhanycsarnok készült el, ez utóbbihoz ülőfürdő is csatlakozott. A főhomlokzathoz kapcsolódó négyszintes épületben panzió működött. A keleti oldalon a női fürdő később készült el. A nagy udvar homlokzata elé oszlopsoros folyosó épült, a kisebb udvart lefedték. A múlt századfordulóra férfi és női gőz- és kőfürdő, népfürdő és tisztasági fürdő, valamint az egyéb kiszolgáló terek kaptak helyet az épületegyüttesben. A makettet Hannah Wagner és Tobias Kölbel készítette. The model was made by Hannah Wagner and Tobias Kölbel.