Csapó Katalin - Füreder Balázs - Sári Zsolt: Reneszánsz ételek – Ételek reneszánsza Időszaki kiállítás 2008. március–május (Budapest, 2008)

zett. A mohácsi csatavesztés után Szapolyai János ud­varában (1526-1540) még voltak somogyi mesterek. Egy részük Mohács után, nagyobb részük Buda elfog­lalását követően visszatért Somogyba. Szakácstudomá­nyukat a török hódoltságig alkalomszerűen még gyako­rolhatták nagyobb rendezvényeken, vagy részt vettek lakomák előkészületeiben, szervezésében. A történelmi tények önmagukért beszélnek, mind a mai napig ebben a községben élnek a királyi szakács­dinasztiák leszármazottai, akik vezetéknevükben is hordozzák elődeik mesterségét: a Kövér, a Szita, a Bá­rány családok. Béres Júlia asszony ötlete segítő szándékú pártfogókra talált. Miután sikerült maga mellé állítani a falu vezetőit, az akkori polgármestert, Endrődi Jánost, nyakába vette az országot, hogy további ötleteket, támogatókat keres­sen. Eljutott a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba is, dr. Draveczky Balázshoz, az akkori igaz­gatóhoz, aki mindig kész volt jó tanáccsal, bátorítással, kezdeményező javaslatokkal ellátni a hozzá fordulókat. Széles ismeretségi köréből barátai és szakmatársai után kutatott telefonkönyvében, azonnal tárcsázott, találko­zókat szervezett és lelkesedett. Hamarosan megalakult a „Királyi Szakácsok Nyom­dokán Hagyományőrző Egyesület", és elkezdték a versenyek szervezését. Az első 1993. augusztus T'­en volt. Akkor még csupán Somogy megye szakácsai mérkőztek a királyi szakács címért. A következő év­ben az egész Dunántúl. A sajtóban a következő sorok jelentek meg: „Mi történt a faluban? A «Csipkerozsi­34. Ferenczi István, Kovács János, Varga Sándor mesterszakácsok zsűriznek ka álomból» felébredve felértékelődtek az ingatlanok, nincs eladó ház, mindenki tervez, mindenki valamit akar, és küzd a célért: a jövőért, az elmaradottság el­len, a méltó emberi életért. Ehhez alakult az egyesü­let, mely készül az ez évi augusztusi, immár 3 napos programra, mikor 10 dunántúli megyéből, 1995-re, mikor egész Magyarország területéről, 1996-ra, mikor mindazon országok udvarait hívják meg, melyek vala-

Next

/
Oldalképek
Tartalom