Csapó Katalin - Török Lajos: Tisztelet a Gundeleknek (Budapest, 2007)

születésnapján, 1943-ban harminckét újságcikk írt laudációt róla, s ezeket nem rendelték meg, mint kilenc évvel később kevésbé sikeres, de politikailag ambiciózusabb másik kortársáról. Hadd idézzek egy 1927-ben vele készült interjúból: "A pesti embereknek nincs emésztésük, mert egyáltalán elfelejtettek enni. Amikor megszólal a eléli harangszó, manapság ürességtől ásítozó vendéglőket lát. A mai élet rettentő küzdelmei a pestieket nem engedik előbb az asztalhoz, mint a délutáni időben két-három óra felé. De nem tudnak már enni sem. Az a vendég, aki a vendéglőssel, a pincérrel "együtt főzött", aki éppen úgy értette az ételek jóságát, természetét, ízét, mindenféleségét, mint akár maga a vendéglős: az a vendég nagy ritkaság még nálunk is. Néha egy hónap is elmúlik, amíg olyan vendégünk akad, aki például maga akarja elkészíteni a fejes salátát, amely tudománynak valaha minden úriember a birtokában volt ... Siet mindenki, mintha valahonnan elkésne, mert minden pesti ember, ha módjában van, manapság háromszor annyi munkát vállal magára, mint békebeli elődje. Úgy ugranak löl az ebédtől, mintha elfelejtettek volna valamit. Olyan bágyadtan és a jóllakottság nagyszerű érzete nélkül dobják bele magukat az életbe, mintha nem is ebédeltek volna ... A vendéglős pedig csak áll, néz, csodálkozik hirtelen' kiürült helyiségében, ambícióját keresztre feszítik, mert senki sem dicséri meg ételeit, önérzete csökken, amikor azt látja, hogy jóformán maholnap nem is lesz már szüksége reá a világnak. Újra meg kell tanítani Pestet enni. " Aki az interjút készítette, Krúdy Gyula, aki szintén tudott egy keveset a vendéglátás művészetéről. A szavak, mintha ma mondattak volna ki. Ha 1927-ben a pesti ember háromszor annyi munkát vállalt, mint a békeidőben, akkor ma háromszor annyit, mint hetvenkét éve. S mit szólna Gundel Károly az általa művészetté nemesített vendéglátás évezredvégi helyzetéről? Mit szólna, hogy ma már mesterségét vendéglátóiparnak nevezik, s az új elnevezésnek megfelelően iparszerűen gyakorolják, rázúdítva egy nap 4-5 busznyi vendéget egy étteremre, amelynek egyenes következménye a szolgáltatás minőségének romlása. Miért csodálkozunk ezen, ha a vendéglősöket képző főiskolát is Vendéglátóiparinak hívják? Jó, hogy nem látja már Gundel Károly a gyorséttermeket, a pesti negyedekbe importált "tiszta Amerikát", a "fast food"-ok dömpingjét, a cukros barna vizet ivók és a szabvány, ízetlen fasírtot evők tömegeit, amint mobiltelefonjaikat a fülükhöz tapasztva tömik magukba az "egyénetek", és isszák a "szabványlöttyöt". Ma már autóból, ablakon át is hozzá lehet jutni mindezen javakhoz, s az ebédet a volán mellett megenni. Gundel úr, hol vannak a fejes salátát elkészítő úriemberek?