Nagyváthy Éva: Törley 1882–2007 (Budapest, 2007)

^Háború és újjászületés A háborúra való készülődés kedvez a hadiiparnak, a pezsgőgyártásnak azonban semmiképpen. A termelés visszaesése már a háborút megelőző években jelentős. Egyrészt eltűnik a fizetőképes hazai vásárló, másrészt a kiviteli lehetőségek számolódnak fel. A háborús események az üzemek és a készletek nagy részét tönkretették, az 1944-es bom­bázások pedig a gyár épületében is súlyos kárt okoztak. Ann megmaradt belőle, azt 1949-ben államosították. Csak 1951-ben éledt fel az iparág, s termeltek újra a gépek. A Törley üzem lett az ország egyetlen működő pezsgőgyára! Az ország gazdasági konszolidációjával a gyár helyzete is javult. A növekvő kereslet növekvő termelést eredményezett. így a Magyar Állami Pincegazdaság 1955-ben új üzemiét hozott létre Budafokon, a Hungária Pezsgőgyár elődjét. 1960-tól mindkét gyár boripari irányítás alá került. A két üzem a klasszikus módszer szerint, degorzsálással gyártja pezsgőit. A Hungária Pezsgőgyár a 60-as évektől az úgynevezett „szííréses seprőtelenítés" (méthode 1 transvasiée) eljá­rást alkalmazza. A Törley klasszikus módszerrel készült minőségi pezsgői mellett 1903-tól tartályban erjesztett pezsgőket is gyárt. Most a három eljáráshoz soroljuk a közismert márkákat, a könnyebb eligazodás végett! 1. „Methode traditionnelle" szerint készülő már­ka: Törley Chardonnay Brut 2. „Methode transvasiée" szerint készülő márkák: Törley Sec; Törley Demi See, Törley Tokaji Doux 3. „Methode Charmât" technológiával készülő (tartályban erjesztett és érlelt) márkák: Törley Gála Sec; Talisman Demi See; Fortuna Doux; Charmant Doux; Charmant Kosé Doux; Charmant Rouge Doux; Muscateller Doux. c® 57 «9

Next

/
Oldalképek
Tartalom