Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1982 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1982)
H. Szűcs Gitta: A pesti szatócsok
Az alapszabály néhány pontja tartalmában hatósági rendelkezés jellegű volt. Eszerint a szatócsoknak „az élelmiszerárukat mindig élvezhető állapotban kell eladni". Az ünnepnapokon való nyitvatartási is korlátozták: a szokásos istentiszteletek idejére az üzletet be kellett zárni. Sokszor megismételt rendelkezés volt ez, hiszen a XIX. századi kereskedő az üzletében élt, hajnaltól késő estig tartott nyitva. Az utolsó pontban a szatócsok által tartható cikkeket és az eladás mennyiségét határozták meg. „Egy pesti mérőig" (majdnem 94 liter) terjedhetett a kukorica, árpa, zab és szecska árusítása. „Egy itczéig" (mintegy 3/4 liter) adhattak el barna és fehér lisztet, darát, árpakását, törkölyt és ánizspálinkát, szilvóriumot, rozs- és „danzigj"-pálinkát, promenclicukrot, borszeszt, fehér- és borecetet, szárított gyümölcsöt, mindenféle hüvelyest, mézet, kocsikenőcsöt és tejfölt. „Amit súlyra mérnek", abból csak egy fontig (1 bécsi font = 0,56 kg) volt szabad eladniuk. Ez a következő cikkekre terjedt ki: „faggyú, sajt és túró, só, vaj, len- és halolaj, lekvár, fekete és fehér szurok". A kicsiben árusítható cikkek csoportjában kaptak helyet a tipikus szatócsáruk: „fehér és barna péksütemény, disznózsír, szalonna és háj, gyertya és szappan, fa-, asztali- és lámpaolaj, tubák és pipadohány, agyag- és fapipa, pipaszár, dohányzacskó, csutora, kovakő, szivacs, gyújtó és dörzspálcika, hagyma és fokhagyma, dió és mogyoró, szalmaköteg, tűzifa, vasszeg, fűszeráruk, cukor és kávé, rizs, árpakása, gyanta, asztalosenyv, keményítő, írópapír, írótoll, plajbász, pecsétviasz és ostya, uborka, fehér- és vörösrépa, súrolóhomok, zsurló, cipész-lábszíj, fűszerkáposzta, savanyúkáposzta, oltott mész, fehér és színes pántlika -, cérna és selyem, falapát, szénavüla és gereblye, kínai tus, sárga és fehér piktorföld, író- és tisztítókréta, piros, angyalvörös és frankfurti fekete festékek, gipsz, kénrúd és kénvirág, sárga kénlap és -fű, ostor és pálca, szalámi és mindennemű füstölt kolbászáru, kékítő, tojás, fazék, sárga és fekete seprő, gyapjúzsinór, sújtás, fa-, csontés kézi készítésű gombok, durvább és finomabb spárga, kártya, gyűszű, varró- és gombostű, mazsola és mandula, krumpli, sózott viza és hering". A lista záradékában kikötötték, hogy a szatócsoknak a fűszereket és más fűszeres cikkeket a helybeli kereskedőktől, a péksüteményt, szappant és gyertyát pedig ugyancsak a helyi pékektől és szappanfőző mesterektől kell beszerezniük. A testületi fűszeresek tehát tulajdonképpen csak azért a haszonért küzdöttek, amely a nagybani és a kicsiben való eladás árkülönbözetéből adódott. A gyarmatáruk körüli ellentétek még hosszú ideig fennmaradtak. A fűszeresek a városi tanács segítségével már egy év múlva elérték, hogy a szatócsok által árusítható cikkek jegyzékéből a fűszereket, a cukrot és a kávét kihagyták. 1 6 A rendelet azonban nem sokáig juthatott érvényre, mert a következő években a fűszeresek újra, sőt a molnárok, pékek és hentesek is a szatócsok elleni árusítási tilalmakért folyamodtak. 1 7 Az 1825. évi városkapitányi jelentéshez egy másik melléklet is tartozott. Címének fordítása: „Pest szabad királyi városban található szatócsok összeírása, engedélyeik és más megjegyzések feltüntetésével". 1 8 A jegyzékbe foglalt engedélyek zömét 1815 és 1824 között adta ki a városi tanács. Az összeírás adatait vizsgálva megtudjuk, hogy a szatócsok túlnyomó többsége — 130an — polgárjog nélküli városi lakos, úgynevezett „közrendű". Csupán hatvanan voltak városi polgárok, hárman pedig az özvegy jogán folytatták az üzletet. (Így szerepeltek a szatócsok városi státuszát jelölő rovatban.) A 193 szatócsüzlet közül 37 a bel-, 16 a Lipót-, 78 a Teréz-, 39 a József- és 23 a Ferencváros területén volt található. E számok is bizonyítják, hogy a szatócsboltok legtöbbje az akkori külvárosokban volt, rugalmasan követve a város területi növekedését. Még a belvárosiak is a középkori városfal vonalán 75
