Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1982 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1982)
H. Szűcs Gitta: A pesti szatócsok
kiépült új utcákban és tereken helyezkedtek el. 1 9 így írnak erről maguk a szatócsok egy árusítási tilalom megszüntetéséért beadott kérvényükben 1833-ban (ez az első fennmaradt magyar nyelvű emlék a pesti szatócsok iratai között): „. . . a mi Boltjaink, vagy legalább közülünk a' tehetőssebbeké a' Piarzokon 's országutakon vágynák, azért, mivel Boltjainkban leginkább az Utazók, Közkatonák, napszámos és szegény földmíves emberek szoktak vásárlani.. ,". 2 0 Az összeírás adatai szerint 44 szatócs üzlete saját házában volt, ezek nyilván ajobbmódúak voltak. A 153 tanácsi engedéllyel rendelkező szatócs mellett külön fejezetben írták össze azt a negyvenet, kiknek működése „kétes és jogosulatlan" volt. Ezek részben bérelték az üzletet és azt más üzletággal (sorsjegy-, dohányárusítás, só, italmérés) együtt folytatták, részben pedig semmiféle igazolást nem tudtak felmutatni. Mind a jogosított, mind az engedély nélkül működők között vegyesen voltak polgárok és közrendűek, függetlenül attól, hogy az összes pesti szatócs több mint kétharmada mint láttuk nem volt városi polgár. Pedig a polgárjog megszerzése egyre fontosabbá vált számukra, hiszen a céhes élet eredeti szabályai szerint — csak városi polgárok alkothattak szabadalmazott céhet. A céhesszervezet — legalábbis elvben azt biztosította volna, hogy az újabb engedélyek kiadása előtt a társulat véleményét is figyelembe veszik. Ezt akarták elérni az 1830-as években újra és újra beadott kérvényeikkel, amelyeket éppen azzal az indokkal utasították el, hogy a szatócsok nem alkotnak privilégizált céhet. V. Az 1830-as évek végén a magyarországi céhrendszer hanyatlásának korát élte. Végéhez közeledett az a korszak, melyben a céhek jelentették az iparűzés szervezeti formáját. Különösen érvényes ez Pestre, amely ekkor már fontos kereskedelmi gócpont, Bécs mellett a legfontosabb Duna menti kereskedőváros. A szatócsüzletek száma a város fejlődésével együtt rohamosan szaporodott. 1836-ban már 258 szatócsüzlet volt Pesten. 2 1 A polgári kereskedőkhöz hasonlóan a szatócsok is a konkurrencia kiküszöbölésére, szakmai elzárkózásra törekedtek. Ez jellemezte a korszak céhes életét. A század közepe táján a többi kereskedőkkel szemben egyébként is túlsúlyban voltak a fűszer kereskedők és szatócsok az egész országban. A városi tanács pedig egyre több boltengedélyt adott ki és egyre kevésbé volt hajlandó a szatócstársulatot törvényesen elismerni, az engedélyek kiadásába beleszólását engedni. A pesti szatócsok 1839-ben a városi tanácshoz fordultak kérve, hogy ha egy szatócs a kereskedőknél szokásos erkölcsi és anyagi bizonyítványokat fel tudja mutatni, akkor foglalkozása alapján vegyék fel a város polgárai közé. Arra hivatkoztak, hogy soraikban több pesti polgár van, ha tehát „egy polgárra nézve nem lealázó, hogy szatócsüzletet folytasson, akkor a szatócsengedély bírása minden esetre elegendő a polgárjog elnyerésére". Folyamodványukat két összeállítással támogatták, amelyben kimutatták, hogy müyen sok adót fizetnek. Az egyikkel azt akarták bizonyítani, hogy 1837-38-ban a harminc pesti iparos céh összes adója volt annyi, amennyi a szatócsoké. A másik szerint 1839ben Pesten csupán a Polgári Kereskedők Testülete fizetett több adót, mint a szatócsok (6297 frt ill. 3056 frt). Válaszként a tanács kimondta, hogy adandó esetben kész a polgárjogért folyamodó szatócsokat felvenni. 2 2 A céhrendszer válságának ebben az utolsó időszakában a pesti szatócsokról keveset tudunk. Szerepük ebben az időben igen ellentmondásos, hiszen éppen ekkor vált lehetővé, hogy a szatócsok testületét törvényesen is jóváhagyják. Az 1940. évi országgyűlés hozta meg azo76
