Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)
Borsos László: A középkori kereskedelem és vendéglátás építészeti emlékei Budán
A mai „Arany sas patikamúzeum" (Tárnok u. 18. sz.) szintén egymenetes háromsejtű szabadonálló ház volt, melyet hézag választott el északi szomszédjától. A XV. sz.-ban épült bolthoz az udvar felé újabb menetet csatoltak, majd később, talán a török korban a sikátort is beépítették. Az üzlet déli falában megmaradt a félköríves kirakattal kapcsolt ajtaja és a szűk személyzeti ajtócska. A keleti homlokzaton hasonló nyílások lehettek. A földszint felett a már ismertetett előtető vonult végig, ahogy ezt a visszafoglalást dicsőítő lotaringiai gobelineken 2 0 és a patika 1769. és 1794. évi számla-fejlécein látjuk. 21 Az üzlet eredetileg mészárszék volt, előtte Lénárt patikus háza állt, melyet Mátyás király 1475-ben a Lénárt által meggyilkolt Simon özvegyének adott. 2 2 Az üzleti negyed nyugati oldaláról is ismerünk egy kalmárházat, az Úri u. 17. sz. alatt. Az utcai egyetlen menetet hosszirányú donga fedte, később hasonló boltozatú traktussal bővítették. Az utcai ablakokat teljes számban lehetett rekonstruálni, az eredetileg zárt erkélyt fedett balkonnal jelezték. Az üzlet nyílásába utólag vésték be a fatáblák hornyát, a restaurálás a csorba részeknél az eredeti profilt egészítette ki. A Balta köz szemben fekvő falazatán függélyes falelválás mutatja, hogy a 19. sz.-i őse is egy kis Stain kram volt. A „Vörös Sün" ház Táncsics Mihály utcai oldalán levő két üzletnyílással be is fejezhetjük a középkori kereskedelem építészeti emlékeinek sorát. Nem ismerjük berendezéseiket, felszerelésüket s alig tudjuk a maradványokat oklevelekből megismert kereskedők neveivel kapcsolatba hozni. A Budai Jogkönyv 104. pontja beszél a Zechmaister der Kramer feladatairól, ebből feltételezhető, hogy a többi kereskedői kategóriák is külön céheket alkothattak. Céhházaik helyeit sem találjuk okleveles anyagainkban. A XV. sz. elejétől kezdve, az 1405. évi városi dekrétum óta a budai kereskedelem jelentősége csökkent. Egyre több város kapja meg a budai kiváltságokat és mentesül a főváros árumegállítási jog, útkényszer és vámkötelezettség alól. Ugyanekkor kezdődik egyes városok elajándékozása egyházfők és földesurak kezébe. A gazdasági fejlődés és árutermelés hasznát a feudális urak a birtokukon levő települések vásárjogával és mezővárossá emelésével akarták lecsapolni. A XV. sz. végére elérik, hogy a szabad királyi városok polgárai bérelt földjeik után kilencedet fizessenek és földesúri bíráskodás alá tartozzanak, viszont kivívják saját városi ingatlanaik adómentességét is. Szeged és Pest rohamos fejlődése és a délnémet kereskedelmi tőke előretörése is árnyékot borít a fővárosra. * * * A vendéglátóipar feladata, hogy vendégeinek ételt, italt, szállást és szórakozást nyújtson. E szolgáltatások néha kizárják egymást. A középkorban e tilalmakat sokkal komolyabban vették, egyrészt, hogy mindegyik szakág megélhetését biztosítsák, másrészt, hogy a vendégek erkölcsét és pénzét védjék. A vendéglősöket zsákba varrva Dunába dobták, ha házaikban kerítők működését eltűrték (Bjk. 287.). A hiányos közbiztonság és a rossz utak miatt az emberek keveset utaztak. Akiknek foglalkozásukhoz tartozott az utazás, azok sem vették mind a szállókat igénybe. Az idegen kereskedő csak budai üzlettársánál szállhatott meg és láthatta el magát (Bjk. 72.). A főurakat a pénzbíró szállásolta el, „sehol er 5• 67
