Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)
Borsos László: A középkori kereskedelem és vendéglátás építészeti emlékei Budán
herbirg suchen und geben", erőszakkal szobát nem foglalhatott s készpénzben kellett fizetnie (Bjk. 19., 172.). A vándorló mesterlegények a mesterüknél laktak, a szegény emberek a polgárok istállóiban és fészereiben, vagy a szegényházakban húzták meg magukat. A kolostorok is adtak szállást, de különösen az ispotályok, melyek főképp az Alsó- és Felsőhévizek köré települtek. Az Alsó hévízi szent Erzsébet kórházat a XV. sz. elején bővíteni kellett, ezért a városi tanács 1414-ben a sienai Ospedale della Scala terveit meghozatta. 24 Az építési költségekre Zsigmond Sopronra s hihetőleg más szabad királyi városokra adót vetett ki. 1428-ban Holnawer bíró sürgette a soproni elöljáróságot, hogy a hátralékos 400 aranyforintot küldjék meg, mert ha a munkák abbamaradnának „davon wurd mein herr gar ongemüt und ungenedig". 2 5 A fürdők erős látogatottságára mutat, hogy a gyógyvizek miatt pereskedtek is. Az óbudai apácák 1455-ben panasszal fordultak a budai káptalanhoz, hogy a nyitrai püspök „ipsém aquam de antiquis suo meatu excipere et ad balneum ibidem habitum fluere facere". 2 6 A szállók leggyakoribb vendégei a vidéki tisztviselők, ügyvédek, közjegyzők lehettek. Erre utal egy pesti vendégfogadó címe, melyet Aranyos János Bártfa város tanácsához írt levelében találunk: „Item lieben herrn wellet wissen daz Ir gelt czu Pest in der herbaerg czum Stadtschreiber Werdet finden. Darnach müget Ir schicken, Wenn es ewr E(rsamkeit) beqweme Wirt dünken". 2 7 A fogadóknak tehát kevés írásos emléke maradt, a vendéglőknek még annyi se. A Budai Jogkönyv sem tartalmaz érdemleges intézkedéseket, csak egyes tilalmakban említi az iparágakat. A 32. és 47. pont azonos szöveggel nyomatékosan megtiltja, hogy városi tanács intézkedéseit vendéglőkben (Leutheüseren) és nyilvános vagy titkos helyeken bírálják, a 189. p. szerint a hóhérnak tilos vendéglőbejárni, a 272. p. pedig a szállodást (Wirt) felelőssé teszi, ha bűnözőknek szobát adna ki. Általában érdekes, hogy a Budai Jogkönyv a kereskedők, vagy akár a kofák jogait, kötelességeit, az alkuszok díjazását részletesen tárgyalja, az iparosok ügyeinek sokkal kevesebb pontot szentel s ezeknek nagy része is csak címével szerepel, legalábbis az ismert három másolati példányban. A margitszigeti dömés apácák klastromában kiásott királyi vendégszobákon és zarándokszállásokon kívül a vendéglátásnak építészeti emléke alig maradt. Annál több emlékét tárták fel a középkorban nagyobb jelentőségű vendéglátási formának, a termelői borkimérésnek. A középkor mezőgazdasága lényegében önellátó, zárt jellegű, heterogén termelési egységekből állt, jelentéktelen munkamegosztással. Kedvező természeti és társadalmi feltételek mellett fejlődött ki az egyetlen művelési ágra specializálódott szőlőművelés. Tőkeerős városi iparosok és kereskedők ültették be az arra alkalmas területeket szőlővel, akik bírták pénzzel a magas termelési költségeket, ki tudták várni a szőlők termőre fordulását s át tudták vészelni a rossz éveket is. Ha a város határa már nem volt elég, földet béreltek igen kedvező feltételek mellett, kivonva magukat a földesúri szolgáltatások és bíráskodás alól. Buda szőlőművelését IV. Béla adta kiváltságok lendítették fel. A polgá68
