Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)

Szántó Péter : Magyarország idegenforgalma a XIX. sz. második felében

SZÁNTÓ PÉTER IDEGENFORGALOM MAGYARORSZÁGON A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN A XIX. század második felében az idegenforgalom világ-és magyarországi viszonylatban is új vonásokkal gazdagodott, jellegében már kezdett hasonlítani a mai értelemben vett idegenforgalomra. Éppen ezért, bár ez az összefoglalás a Magyar Vendéglátóipari Múzeum 1970. Évkönyvében megjelent „Idegenforgalom Magyarországon 1810—1845" című tanulmány folytatásának készült, és így igyekeztünk mind a forma és szerkezet, mind a felhasznált forrásanyag szempontjából a folyamatosságot biztosítani. Néhány esetben kénytelenek voltunk eltérni az előző tárgyalási módtól. Míg a reformkor idegenforgalmát egységes korszakban tárgyalhattuk, s ezért többé-kevésbé megelégedhettünk horizontális bemutatásával, a század közepétől a század végéig tartó időszak több fejlődési szakaszra tagozódik, s így — amennyire forrásanyagunk engedi — vertikális bemutatására is törekednünk kellett. Akárcsak az előző tanulmányban, elsősorban a hazánkba beáramló idegenforgalommal foglalkoztunk. Nagy vonásokban kívánjuk bemutatni — kultúrtörténeti adalékokkal színezve — az idegenforgalom fejlődését, a század második felében. Az idegenforgalom a XIX. század közepétől néhány évtized alatt világviszonylatban átalakult. Ebben a legnagyobb szerepük a tökéletesedett utazási eszközöknek — mindenekelőtt a vasútaknak — volt. Az utazást részben gyorsabbá, kényelmesebbé, részben jóval olcsóbbá, s így a középrétegek számára is elérhetővé teszi. Az első önálló utazási irodák is vasúttársaságokból, menetjegyirodákból váltak ki, vagy legalábbis — mint Cook — a vasút megjelenése adta számukra az ösztönzést az ilyen vállalkozások megindítására.

1 Milyen volt a XIX. század második felének turistája, mely célok felé vette útját legszívesebben? A század első felében angol arisztokraták fiai honosították meg az utazást távoli országokba. A „hivatalos úton" járók, kereskedők, politikusok, tudósok, művészek alkották az utazók másik rétegét. A technikai forradalom vívmányainak hatására a XIX. század második felében Európában és az Újvilágban már az a nagypolgárság is kedvet kapott az utazásra, amely eddig sajnálta volna a drága pénzt és időt efféle időtöltésre. A középpolgárság is csatlakozott hozzájuk, már a divat, az arisztokrácia és a leggazdagabb rétegek utánzása is késztette őket erre. Az okok, amelyek a mai embert sokszor helyváltoztatásra késztetik, — a zsúfolt városok, az egyre gyorsabb tempójú életvitel, ugyanakkor a mindennapok monoton egyhangúsága és az ebből való romantikus elvágyó213