Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)
Borsos László: A középkori kereskedelem és vendéglátás építészeti emlékei Budán
rok sem kilencedet, sem csöböradót nem fizettek, a papi tizedet is a szőlőskertekben rótták le, a befuvarozására már nem voltak kötelesek. A város két mérföldes körzetében (kb. 17 km) sem idegen bort, sem sört kimérni nem volt szabad, a királyi udvar s a főurak csak saját szükségletükre hozhattak be bort, de kimérniük tilos volt. A felhévízi keresztes lovagok borkimérését is korlátozták. 2 8 Idegen bornak a nem budai polgárok borát tekintették. így a veszprémi püspöknek a budai szőlőkben termett s a budai tanács kiküldötteitől összeírt tizedborát idegennek minősítették, mert a püspök nem volt budai polgár. 29 Viszont a helybeli polgárok bárhol termett boraikat, sőt az olasz borokat szabadon behozhatták és értékesíthették. Veszprém ezt a felfogást perrel támadta meg, mely 1232—1372-ig tartott s végül is a püspök győzelmével végződött. A kedvező ítélet ellenére is akadályokat gördítettek a budaiak a tizedborok kimérése ellen, így többször — pl. 1504-ben és 1526-ban — királyi rendeletre volt szükség, hogy a főpap jogával élhessen. A sasadi bordézsmáért 37 évig pereskedett az esztergomi káptalan és a pécsváradi apátság, bár Zsigmondnak az előbbi részére tett adományát két pápa is megerősítette. Az ország és Európa több főpapja előtt lefolytatott perben okmányhamisítás, bírói részrehajlás, túlkapás, megvesztegetés és kiközösítés közt folyt a per, s gyakran az országnagyok szedték a tizedet. Végre 1473-ban Rómában Teramói Gusztáv szentszéki bíró az esztergomi káptalannak ítélte a tizedet és az apátságot 70 aranyforint perköltségben marasztalta. 3 0 Buda adóját, a szent György napkor fizetendő 4000 aranyat is főképpen a polgárok bortermése után vetették ki (Bjk. 9., 12., 236.). Ennyi kiváltság, tilalom, pereskedés, adóztatás azt a látszatot keltették, hogy Buda félagrár jellegű város volt, melynek gazdagsága a bortermésén nyugodott. Pedig a megmaradt papi tized lajstromok meglepően kis termésekről vallanak. A veszprémi püspök összeírásában az 1505. év 83 968, az 1510. év 58 968 köböl (cubulus) terméssel szerepel, Sasadon pedig 1531-ben 13 745 köbölt írtak össze. 3 1 Nem tudjuk, hogy ezek jó, közepes, vagy rossz esztendők voltak-e s hogy a tanácsi kiküldöttek és a termelők az egyházi emberek távollétében mennyit tévedtek a papok hátrányára, az évi átlagtermés meghatározása elég bizonytalan. Az 1510. évi túl alacsony termést figyelmen kívül hagyva, a másik két összeírásban kereken 100 000 köböl bort kapunk, ami 8480 hl-nek felel meg. A tized és adó levonása után évente 40—50 liter jutott volna egy lakosra, ami valószínűtlenül kevés egy olyan korban, amikor a konyha zsíros és fűszeres, a víz rossz, drága és egészségtelen, a járványveszély pedig nagy volt, s a korlátozott forgalmú sörön kívül más italt még alig ismertek. Buda tehát helyi termésű boraival saját szükségleteit sem tudta kielégíteni, így behozatalra szorult, hiszen a lakosságon kívül az udvart, a főurakat, a katonaságot és az idegeneket is el kellett látnia. Milyenek is voltak a budai borok? Bertrardon de la Brocquiere burgundi lovag fehér bornak írja le, melyben „un peu d'ardeur" van. ízét a kéntartalmú hőforrásoknak tulajdonítja. Ezt a hagyományos magyarázatot Bonfini, majd Csiba István, a nagyszombati egyetem tudós professzora is feljegyezte. 3 2 A század végéről már vörös borról írnak s az ország legnemesebb borai közé soroz69
