Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)

Gadanecz Béláné: A vendéglátóipari dolgozók szakszervezeti mozgalmának sajátosságai

kezdeményezői s fő bázisai. Nyomasztó létbizonytalanságuknak, a hivatásukkal járó tájékozottságuknak s á vendéglátó helyek korabeli szerepének a haladó mozgalmakban egyaránt része volt ebben. C) 1894 és 1902 között három szakszervezet-alakítási kísérlet (1894., 1895—96., 1899—1902.) élére álltak a fővárosi, főként kávéházi pincérek. A vendéglátóipari munkások egységes és országos szak- és munkaközvetítő egyletének létrehozására, s valamennyi kategória követeléseinek kiharcolására törekedtek. Az osztályharcos erők kezdeményezése 800, majd 1500 tagot számláló egyesületek létrehozásához vezetett, de a hatósági önkény, s a polgári befolyást közvetítő ellenzék véget vetett tevékenységüknek. A vendéglői és a kávéházi munkások közös szervezetbe tömörítése Budapesten két, egymással is vetélkedő ipartársulat ellenállásába ütközött. Az egyesületekhez tömegesen csatlakoztak a gazdasági pangás, majd a válság által legjobban sújtottak, de azok a kiélezett konkurrenciaharc viszonyai között nem tudták biztosítani a munkanélküliek és a munkában levők szolidaritását. D) 1903 és 1907 között kialakultak és megszilárdultak a fővárosi rétegszervezetek, a kávéfőzők, a kávéssegédek és az éttermi segédek szervezetei. Az országos fejlődéssel összhangban ez a mozgalom is 1907-ben érkezett első csúcspontjához. Budapesten a foglalkoztatottaknak 23%-a, a kávéházi alkalmazottak többsége és az éttermi segédek zöme szervezett munkás lett (1505 kávéssegéd, 635 kéváfőző és konyhalegény, 1300 éttermi segéd, s 60 cukrászsegéd). Szervezeteik taglétszámukat tekintve a 39 fővárosi szervezet között a 11., 12 és 21. helyet foglalták el, s a budapesti szakszervezeti tagok 5,4%-át tömörítették. Egyetlen országban sem voltak olyan jól szervezettek akkor a pincérek, mint 1907—1908-ban Budapesten. Sztrájkok, heves bérmozgalmak eredményeként 1905, illetve 1907-től kollektív szerződésekben rögzített jogokat biztosítottak tagjaiknak a fővárosi szervezetek: munkabért vagy béremelést, egyesületi munkaközvetítést és szabadnapot. E) A munkásmozgalom 1906—1907-es vidéki térhódításának része volt a vidéki mozgalom megélénkülése a vendéglátóiparban is. a) A mozgalom megindulásának legfőbb feltételei: a patriarkális keretekből kinövő vendéglátóipari fejlődés, a fővárosi rétegszervezetek ösztönző hatása és a helyi munkásmozgalom megerősödése. A vidéki szociáldemokrata párttitkárok és a fővárosi szervező bizottsági küldöttek mindenhol közvetlen segítséget nyújtottak az alakuló szabadszervezeteknek. A vidéki mozgalom támogatásának fő terhét a kávéssegédek szervezete vállalta. b) 1906 őszétől 1908 tavaszáig huszonhét vidéki városban indítottak bérmozgalmat, alakítottak szabadszervezetet a szakma munkásai. A vidéki pincérek és kávéfőzők jelentős része, 1000—1500 fő tömörült ekkor a szabadszervezetekbe. Hat városban (Arad, Szeged, Pécs, Kassa, Nagyvárad, Debrecen) sikerült szakegyletet is alakítani, s néhány helyen kollektív szerződést kötni. A magyarországi vendéglátóipari dolgozók I. szakkongresszusán, 1907 316.