Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)

Gadanecz Béláné: A vendéglátóipari dolgozók szakszervezeti mozgalmának sajátosságai

októberében a három fővárosi és tizenhárom vidéki szabadszervezet küldöttei megalakították az országos szabadszervezetet. F) Az ipari munkások mozgalmához viszonyítva a vendéglátóipari szakszervezet fejlődési szakaszai fáziseltolódást mutatnak. Amikor megalakították első folyamatos működésre képes rétegszervezeteiket, akkor az ipari munkások szakegyleteinek jelentős része már az országos szövetség megalakításánál tartott. 1907—1908-ra a magyarországi vendéglátóipari munkások szervezettségüket tekintve a nemzetközi mezőny élvonalában haladtak, de a kezdeti fáziskésés negatívan befolyásolta, 1911-ig késleltette a Magyarországi Szállodai, Éttermi és Kávéházi Alkalmazottak Országos Egyesületének megalakítását, majd vidéki működését. a) Az országos szövetség megalakításáért harcoló fővárosi rétegszervezetek s a vidéki szabadszervezetek ugyanis sok olyan gátló tényezővel találták ekkor szembe magukat, amelyek az 1907 előtti időszakban még nem jelentkeztek. b) A vidéki városok többségében 1908 után újra tulajdonosi és ügynöki vezetéssel vegetáltak a régi pincéregyletek. Az országos egyesület megalakulása idején két osztályharcos vidéki pincéregylet működött, a kassai és a pécsi. 1914-ben három vidéki helyi csoportja volt az országos egyesületnek. A vidéki mozgalom ígéretes fejlődését ekkor a világháború szakította meg, amit csupán a pozsonyi helyi csoport és a pécsi önálló csoport vészelt át. így az egyesület valóban országossá válása csak 1918—19-ben következett be. 1919 elején 27 vidéki csoportja és 9 befizetőhelye volt. c) Nemcsak a vidékiek, hanem a szállodai dolgozók, a szakácsok, a vendéglői segédmunkások s a nők nagy többsége is csak az „őszirózsás forradalom" győzelme után csatlakozott az egyesülethez. A taglétszám 1918 októberében 2700, az év végén meghaladta a 30 ezret, 1919 tavaszán az 50 ezret. Az ország szervezett munkásainak 4%-át tömörítő vendéglátóipari szövetség a 48 szakszervezet között taglétszámát tekintve 1918 végén az 5., a Tanácsköztársaság idején a 7. helyen állt. 3. A vendéglátóiparban a szakszervezet-alakításnak — feltehetően az általános tapasztalatokkal összhangban — két típusa vált jellegzetessé : új egyletek alakulása és az önsegélyező egyletek átformálása. a) Az új egyletek létrehozásának két variációja alakult ki. Új egylet alakítására részben akkor került sor, ha az önsegélyező pincéregylet már a szakszervezet-alakítás időpontja előtt megszűnt. Ëz a körülmény általában megkönnyítette a szakegylet megalakítását. Vidéken néhol a régi önsegélyező pincéregylettel párhuzamosan került sor az osztályharcos csoport megalakítására, s sikeres küzdelem esetén az önsegélyező egylet átformálására, a szakszervezethez való csatlakozására. b) A szakszervezet-alakítás másik típusa az önsegélyező pincéregyletek modern szakszervezetté formálása. Budapesten az éttermi pincérek szakszer317.