Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)

Gadanecz Béláné: A vendéglátóipari dolgozók szakszervezeti mozgalmának sajátosságai

A vendéglátóipari munkások, s főként a szakmunkások területi és üzemi koncentrációjának foka a fővárosi vállalatokban, s különösen a kávéházakban volt a legmagasabb. Ez az objektív alapja annak, hogy a legtöbb szakmához hasonlóan Budapest, a „kávéházak városa" jelentette a vendéglátóiparban kibontakozó munkásmozgalom számára is a legkedvezőbb terepet. C) A vendéglátóipari munkások anyagi és szociális helyzetét a bizonytalanság, munkaviszonyait a rendezetlenség jellemezte. a) Az itt dolgozók többségét a 19. sz. végén ingyen vagy jelképes munkabérért foglalkoztatták. A konyhai munkások kivételével a borravalón alapult az egzisztenciájuk. A borravalóból közvetve —- különböző kiadásokkal megterhelt óvadékos alkalmazottaik révén — a tulajdonosok is részesültek. b) A létbizonytalanságot növelte a szakma idényjellege, a 3 napos felmondási idő, a zsaroló munkaközvetítő ügynököknek való kiszolgáltatottság. c) A munkaidő korlátlan, 16—18 órás volt, a szabadnap ismeretlen fogalom. A lakáskényszer alól csak a pincérek és a kávéházi konyhák munkásai tudtak felszabadulni, a többieket a bentlakás, az éjjel-nappali szolgálat szinte hermetikusan elzárta a külvilágtól. 2. A vendéglátóipari szakszervezet szervezeti fejlődését az ipari munkások mozgalmához viszonyított fáziskésés, az előtörténet bonyolult és hosszú szakasza, párhuzamosan működő budapesti rétegszervezetek léte, s az országos egyesület viszonylag késői megalakulása jellemezte. A) Több évtizedes, döntően betegsegélyző tevékenység után, az 1890-es évek elején megkezdődött a polgári befolyás alatt álló, ipartársulatokkal összefonódó önsegélyező pincéregyletek válsága. Az ezt felidéző, az osztályharc alapján álló szakegylet létrehozásának szükségességét tudatosító főbb tényezők: a) A tőkés jellegű vendéglátóipar lendületes fejlődése. b) A dolgozók helyzetének romlása (a kizsákmányolás fokozódása, a munkanélküliség állandósulása, a kaució összegének emelkedése). c) Az 1891. évi betegbiztosítási törvény. d) A munkaközvetítő ügynökök zsarolása, az egyleti munkaközvetítési kísérletek kudarca. ej A külföldi pincérek borravalóellenes mozgalmairól, sztrájkjairól 1888tól szaporodó hírek. f) A Népszavának a vendéglátóipari munkásokat is szervezkedésre buzdító írásai. B) A szakszervezeti mozgalom kezdeményezője, gerince, fő erőssége valamennyi országban — így hazánkban is — az anyagi termelésben foglalkoztatott ipari munkásság. Magyarországon a nem ipari munkások közül a pincérek tettek az elsők között kísérletet osztályharc alapján álló szakegylet létrehozására. A vendéglátóiparban ők lettek a szocialista szakszervezeti mozgalom 315.