Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)
Gadanecz Béláné: A vendéglátóipari dolgozók szakszervezeti mozgalmának sajátosságai
a) A vendéglátóipari dolgozók szakszervezeti mozgalma a magyarországi szakszervezeti mozgalom szerves része, amelynek történelmi tanulságai, sajátos voltuk miatt, a szolgáltatások egykori súlya mellett is — még a magyar szakszervezetek történetének megírása előtt — tudományos összegezést kívánnának. b) Annak feltárása, hogy a vendéglátóipar öntudatos harcosainak helytállása bátran összemérhető az ipari munkások szakszervezeteiben küzdőkével, a szakszervezettörténet funkciójának megfelelően elősegítheti e növekvő jelentőségű szakma dolgozóinak fokozott megbecsülését, hozzájárulhat önbecsülésük erősítéséhez, szocialista öntudatuk fejlesztéséhez. c) A szolgáltató szférában foglalkoztatottak számának és arányának növekedése korunkban előtérbe helyezik azoknak a körülményeknek a vizsgálatát, amelyek meghatározzák s befolyásolják az itt dolgozók osztályharcos szervezkedését. A forradalom jövője szempontjából ugyanis lényeges kérdés, hogy a forradalom oldalára állíthatók-e, s megtarthatók-e ott a szolgáltatásokban dolgozók (akik az Egyesült Államokban a munkaerő többségét jelentik, de jelentős az arányuk pl. azokban a gazdaságilag gyengébben fejlett déleurópai országokban is, amelyekben számottevő az idegenforgalom). A magyarországi vendéglátóipari dolgozók mozgalmának bizonyos tanulságai, a szervezkedés, a hatalomért folytatott harc, s a munkáshatalom időszakában szerzett tapasztalatai értékesek lehetnek a nemzetközi munkásmozgalom számára is. II. A vizsgálat módszerét a téma határozza meg. E szakszervezet történetét a vendéglátóipar és a munkásmozgalom általános fejlődésébe ágyazva, nemzetközi hátterét, összefüggéseit is megvilágítva igyekeztem vizsgálni. Az átfogó párt- és szakszervezettörténeti, politikai, ipar- és társadalomtörténeti művek a korszak problémáinak megismeréséhez, az általános fejlődésvonal tisztázásához nyújtottak értékes segítséget. Az ipar- és társadalomtörténeti monográfiák közvetlen segítségének hiánya azonban elkerülhetetlenné tette a vendéglátóipar fejlődési tendenciájának, a kereső népesség megoszlásának népszámlálási adatokból való kibányászását. Ahol mód nyílt rá, az ipar és a dolgozók helyzetének ábrázolásakor a szépirodalom kincsestárából is merítettem. A feldolgozás a kronologikus előrehaladást a tematikussal kombinálva tárja föl a mozgalom történetét, különös gondot fordítva az eszmetörténeti vonatkozásokra, a különböző eszmei-politikai áramlatokat reprezentáló szervezetek küzdelmére. Az időrendiséget keresztezi, a szerkezetet szükségképpen bonyolítja, hogy az 1903. és 1912. közötti periódusban a későbbi országos szervezet komponenseit, három önálló, párhuzamosan működő fővárosi szakszervezet életét s egymáshoz kapcsolódó tevékenységét, s az adott szervezeteknek a vidéki mozgalomhoz való viszonyát kellett feltárni, ábrázolni. Az értekezés eddig feldolgozatlan forrásanyagra, az állami, a fővárosi, a párt- és szakszervezeti levéltárak, múzeumok iratanyagára, s a témával kapcsolatos nyomtatott forrásokra épül. Kutatásmetodikai szempontból nehéz312.