Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)

Falvy Zoltán: A vendéglátás zenéje Magyarországon a XVIII–XIX. században

durch allerhand liderliches Gesindel ausgeübt werden, wie dass leider dieses die tägliche Erfahrnus zeigen thuet, so will eine obrigkeitliche Obligenheit sein das schuldig Einhalt zu thun, da weder besser zu leben wegen schwer von Augen schwebenden türken Kriegs diesentfahr ! Ursach hatt. Denenhero gehet hiemit unsere Verordnung an alle Individuo sonderlich alle die Schenk und Wirtshäuser Bestand Innehaber, dasz selbe sich nicht unterstehen sollen ohne von H. Bürgermaister habende special Erlaubnus einen Tanz zu lassen, massen man selbe hiemit ausser den Hochzeithen und Ehetagen eingestellt haben will und mögen sie, Schenkh und Wirtshäuserbestand Innhaber oder Eigenthümer sich vor Schaden hüthen, da man die Übertreter dieses unsers Befehls und Verbots der Scherfe wohlempfindlich abstraffen wird." A sok üldöztetés, megkülönböztetés önvédelemre késztette a vendéglői muzsikusokat, 1719-ben a céhrendszerhez hasonló konfraternitást hoztak létre. Nem céh volt, mert nem volt királyi privilégiuma, de minden másban céhszerű volt. A konfraternitás szabályzatát a városi tanácsnak kellett jóváhagynia, komisszáriusa pedig Dillmann városi tanácsos volt, aki amellett, hogy a zenészeket képviselte, foglalkozott még a kötélverők, lakatosok, kádárok, nyergesek és szíjgyártók céhével is. Az első polgárjogot nyert zenészt 1708. december 19-én tartja nyilván a budai polgárok jogkönyve. Számuk 1715—18 között volt a legtöbb. Konfraternitásuk szabályait „Artikulu"-okban foglalták össze. A szabályzat szerint pénzért csak a polgári, városi és egyházi zenészeknek szabad muzsikálni, amiről az egyik zenész elszámol és a bevételen osztoznak. Beteg társukat segélyezik. Az egyesülésen belül már 1720-ban nézeteltérések támadtak. Az ellentét amiatt keletkezett, mert a zenészek egy része külön akarta választani a tanult muzsikusokat a többiektől. A tanács azonban a különváltakat megbüntette és figyelmeztette őket, hogy eltiltják a zenéléstől. Ez a törekvés azt célozta, hogy a naturalista zenészeket háttérbe szorítsa. Zenésznek azonban a polgárjoggal együtt sem lehetett túl jó a megélhetése: az egyik polgári zenész Haas 1720. június 19-én egy kocsma megvételére kért engedélyt, a ,.Kék bak"-hoz címzett kocsmát akarta megvenni. Arra hivatkozott. hogy. nincs háza, a 400 forintos vételárat pedig négy részletben fizetné. „Ezzel is a polgári megbecsültetésben előre kívánt menni, mert hiszen különb dolog kocsmárosnak lenni, mint kocsmában muzsikálni" (Isoz Kálmán 16. I.). A konfraternitás tagjai kisebb csoportokat alkottak saját tagjaikból, ötös csoportokban mentek muzsikálni, de a kocsmákban csak takarodóig, 10 óráig volt szabad muzsikálni. Ez alól csak a lakodalom volt kivétel. A zenész-egyesülés tagjai adófizető polgárok voltak, s ezért minden kívülálló muzsikus feltűnése és alkalmazása ellen tiltakoztak. A budai városi tanács 1725-ben pártjukra állt és kihirdette, hogy sem a polgárok, sem a kocsmárosok nem alkalmazhatnak mást, mint a polgárok közé felvett zenészeket. A tilalom ellen vétőket 3 tallér pénzbüntetéssel sújtják. A kívülről jött, vagy átutazó zenészek ellen mégsem lehetett sokat tenni. 1733-ban a konfraternitás tagjai úgy védekeztek a „betolakodók" ellen, hogy igazolvány^ (Zettel) adtak ki saját tagjaiknak. Innen ered a „Zettel-Geiger" elnevezés. Csak az igazolvány felmutatásával lehetett lakodalmakon játszani. Idegenek is kaphattak az egyesüléstől igazolványt, de a kiadásért egy ga8* 96