Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)

Falvy Zoltán: A vendéglátás zenéje Magyarországon a XVIII–XIX. században

rast kértek. Az egy garas csak a kocsmai engedélyekre szólt, a lakodalmakra háromszorosát kérték egy-egy igazolványért. A pesti zenészek helyzete jobb volt, nagyobb megbecsülésben részesültek. Náluk is lehetett valamilyen egyesülés, bár pontos adatunk erre nézve nincs. Csupán 1770-ből van egy a pesti tanácshoz írt folyamodvány, amelyet a „Pesti nyilvános termekben játszó zenészek" írtak alá. Miután az egyik leghíresebb vendégfogadóról volt szó a beadványban, a „Hét választó Fejedelem"-ről, érdemes részletesen idéznünk: az aláírók azt kérik Albrecht herceg pesti helytartótól, rendelje el, hogy a „Hét választó"-n kívül más vendégfogadókban is lehessen 10 után muzsikálni. A következő pontok szerepeltek az előterjesztésben: ..1. A tanács tilalma folytán amúgy is súlyos és keveset jövedelmező mesterségükből feleségük, gyermekeik eltartásához szükségeseket és az adóra valót sem tudják megkeresni, ennélfogva mint vagyontalan emberek, kik egyedül a zenélés mesterségét tanulták, adófizető muzsikusokból koldusokká lesznek. 2. Miért adott a tanács csak a „Hét választó Fejedelmek" termének előjogot, holott egyik polgár csak úgy fizeti adóját, mint a másik. 3. Egy terem, különösen farsang idején, nem elegendő s így nemcsak őket, hanem a közönséget is korlátozzák. 4. A közönség ilynemű éjjel tartott bálokon illedelmes módon mulat anélkül, hogy a köznyugalmat veszélyeztetné. Ez még Pestnél népesebb városokban sem okoz zavart s engedélyezik a bálokat kétségtelenül a szegényebb adófizetőkre, nemkevésbé a közszabadságokra való tekintettel is, mely a megengedett szórakozásokat védi." A tanács a beadványnak nem adott helyt, hanem saját korábbi korlátozó intézkedéseit hangsúlyozta. A kocsmákat városfalon belüliekre és kívüliekre osztotta. Felsorolta, hogy a falakon kívüli kocsmákban számtalan verekedés, veszekedés, sőt gyilkosság is előfordult, aminek az oka kizárólag a zene és a tánc volt. A falakon belüli kocsmák nyitvatartási idejét sem engedte meghosszabbítani, korábban ugyanis csak este 8-ig lehetett mulatni, így már a 10 óra is engedmény. Tovább igazolván döntését a tanács közölte, hogy a „Hét választó" terme azért maradhat nyitva, hogy legyen egy hely, ahol a Pestre jövő vidékiek „tisztességes" körülmények között szórakozhatnak. Azért is engedték ennek a vendégfogadónak a hosszú nyitvatartást, mert korábban ott semmi megbotránkoztató dolog nem történt és tulajdonosa önként 50 forintot fizetett be a városi kórház költségeire. Később ez az önkéntes felajánlás kötelező lett. Mindazoknak a vendéglősöknek be kellett fizetniök, ahol volt tánc. Ezt nevezték bálpénz-nek. 1787-ben befolyt ilyen összeg 346 forint 35 krajcár volt. Ebből 126-ot a Hét választók, 100 forint 42 krajcárt a Hacker-terem, 109 forint 53 krajcárt a többi pesti vendéglő együttesen fizetett be. Külön ügy volt az álarcos bálok, álöltözetes bálok vagy maskarák kérdése. A kérdés komolyságát az bizonyítja, hogy Mária Terézia külön rendeletben foglalkozott vele. A rendeletet minden nagyobb magyar város elöljáróságához elküldték. Pesten 1773. január 15-én hirdették ki. A maskarák tartását csak egyes tánctermekben engedélyezték. Az előjogért fi7 97