Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1970)
Kiss Ákos: A földesúri korcsmáltatási jogok hasznosítása, vendéglátás az egykori budakörnyéki (Tinnye-Uny-Jászfalui) közbirtokosságnál
kr költségű vendégeskedésről is. Ezeken az alkalmakon a „káposzta disznóhússal" különösen visszatérő fogás volt. A patriarchális életkörülmények későbbi egyoldalú megítéléséből következően még egyes mai nézetek is hajlamosak a barokk idők nemesi udvarházainak gazdaságaiban csaknem mindent helyben előteremtő forrást látni. Ezt a képzetet a saját zsírjában fulladozó, közhellyé vált képek tették tartóssá. A valóságban azonban az Unyon élt Miskey Istvánné leányától a következő konyhai cikkeket kérte 1776-ban. 2 7 „Egy verdung czukrot, valamelyes kevés jó marha hust, mintegy két fontra valót, mert itt semmi jó huskát csak leviért sem kaphatok, az fa olajos üvegecskét is küldöm a', mennyi beléje megyen, külgyél, ha vagyon magadnak, egy kevés savanyu uborkát is paprikát, egy garas ára sáfránt. . . . Uny die 30-a jan. 1776". „Édes leányom! . . . ezen kivül küldgy három icze vajat, egy pár czitront, valami kevés sáfránt leg alább két garas árát .. ." (1775-ből.) „Uny, die 21-a febr. 1776. Kedves édes Leányom! . . . vegyél számomra egy icze tehét vajat 's valami böjti eleséget, de ha rákot, vagy csikót kapni volna, ugy tettszik mintha meg enném mert mást nem vesz bé a' gyomrom, kérlek édes leányom és magadra hagyom a mit gondolsz külgyél, tudod, hogy itt nem lehet semmit kapnom, .. ." A Napoleoni idők a távoli országokban is megforduló insurgens, olykor hivatásos tiszt közbirtokosok látókörében, műveltségén, szokásain is változtattak. Gyakoribbak lettek a vendégeskedések, amelyeknek a XVIII. században még egyes alkalmakra szorítkozó jellegét már a társadalmi élet önmagáért való, nagyobb mérvű megkívánása váltotta fel. Kialakultak a névnapi köszöntések, és a különböző alkalmakból következő rendszeresebb vendégeskedések, az egyívású baráti családok gyakoribD összejárásai. Ez az időszak egyébként a társasági életet inkább lehetővé tett, tágasabb nemesi lakok, kúriák emelésének a kora is. A fiatalság, de többen az idősek közül is táncoltak ilyenkor, mások kártyáztak, nótáztak, de ezek voltak a közbirtokosság, a környék, a megye, az ország ügyei megbeszélésének alkalmai is. Mindezt a kúriák nagyszámú személyzete, belső cselédsége segítségével bonyolították le; 1812-ben 45 nemesi szolgát találunk Tinynyén, szemben 48 telkes jobbággyal, de a 183 zsellér egy része is a kúríális porták szolgálatában forgolódott (udvartelki zsellérség). A reformkorból már többet hallunk a népi vendégeskedésről, mulatozásokról is. A rendbontókkal szemben a helybenlakó megyei tisztségviselő, úriszéki tag közbirtokosok hamar igazságot szolgáltattak. Kossuth Lajosnak Tinnyére és Unyra kerültével bővebb adatok útján láthatunk be a közbirtokosság enemű életébe is. Kossuth éppen a tinnyei kúriákon lezajlott vacsorák, összejövetelek alkalmával terjesztette itt eszméit s lettek hívei többen a közbirtokosok közül, akikkel a reformgondolatok Pest és Esztergom megyék megyeházáin új hirdetőket nyertek. Különösen fényes vendégeskedés folyt Tinnyén 1844-ben, amikor Richter Lőrinc, az 5. huszárezred ezredese tinnyei rokonságát látogatta meg. Főként Huszár Imre alispánnál vendégeskedett. Richter ezredes Mária Ludovikának, Parma, Piacenza és Guasstalla fejedelemnőjének „belsőbb kabinet titkára és külügyei intézője" volt, aki Bécsből érkezett szülőfalujába, Tinnyére, ahol a nagyvilág fényéből jött diplomata és udvaronc tisztet különös tisztelettel vették körül. Huszár Imre alispánnak, az 1825— 208
