Tűzoltó Múzeum évkönyve 9. 2008 (Budapest, 2008)
Dr. Hadnagy Imre József: A TŰZ GYULLADÁSÁNAK ELTÁVOZTATÁSA
zése érdekében egy közösség meg kíván tenni, de a korabeli magyar nyelv használatának néhány érdekességével is szolgál. Talán az is megállja a helyét, hogy a kimondottan a településhez köthető részek kihagyásával az ország bármely városának tűzi rendje is lehetne. Az eredeti tűzi rend különlenyomata létrehozójának, e kis könyvecske szerzőjének bevezető gondolata: „Régi írásokban böngészve gyakran bukkanunk olyanokra, amelyek jólesően, kedvesen megmosolyogtatnak. Egyrészt stílusukkal, másrészt buzgón fontoskodó mondanivalójukkal, melyek magukon viselik a kor öntudatát, azt a biztonságot, hogy ennél bölcsebben és jobban aztán igazán nem lehetett volna az illető ügyet elintézA tűzi rend eredetije a szíjjártó céh Püspöki szabad Rosnyó bánya várossá irattári jelzését viseli magán, Rozs- résziről meg-állapított tűzi rend címlapja nyón is, mint minden településen a céhek tagjainak ismerni kellett a tűzi rend tartalmát, ezt időnkénti felolvasással fel kellett eleveníteni, hogy az abban foglaltak rögzüljenek. A tűzi rendet elolvasva megállapítható, hogy tartalmazza a helyi tűzvédelemmel összefüggő legfontosabb szabályokat, a városi elöljáróság által a kitört tűz körüli legcélszerűbbnek tartott eljárási rendet. A tűzi rend 13 teljes címe: PÜSPÖKI SZABAD ROSNYÓ VÁROSSÁ RÉSZRŐL MEG-ÁLLAPÍTOTT TŰZI REND. Tartalomjegyzéke: Iső Czikkeiy. a' Tűz Gyulladásának el távóztattását; Ilik Czikkeiy. a' támadotnak sebes hírűi adását; Illik Czikkeiy. harapódzásainak meg gátlását tárgyazza. A' mi az első Czikkelyt illeti tzélirányosnak találtatott: 1. A' Házaknak szoros helyeken, s a' tűzhelyeknek fa falak közötti építtetése, a' Várost Tűz Gyulladással vészedéimezteti; annál fogva ennek mellőz12 Rozsnyó tűzi rendje 1833-ból. (Különlenyomat a Rozsnyói Híradó 1944. évi 7-12 számaiban megjelent közleményekből. írta: Nyíresi-Tichy Kálmán. Gömöri nyomda Rozsnyó 1944). 3. oldal. 13 U.a.m.e. 4-20 oldal.