Tűzoltó Múzeum évkönyve 9. 2008 (Budapest, 2008)

Dr. Hadnagy Imre József: A TŰZ GYULLADÁSÁNAK ELTÁVOZTATÁSA

A köznép vertfalu, gyakran favázas nád-, és szalmatetős, kéménytelen szabadtűzhelyes épületekben lakott. A településeken az állattartáshoz szükséges anyagokat (szénát, szalmát) az udvaron, a fűtéshez a fát csűrben, vagy az udvaron tárolták. A lakóépületek, ólak, csűrök, egyéb melléképületek a kis telkeken egymáshoz nagyon közel épültek. Mindezek egy tűz esetén nagy bonyodalmaknak az okozói lettek. Ha valami lángra kapott a tűz gyorsan terjedt, gyakran falvak, városok lettek a tűz áldozatai. Az előzőek miatt egész emberi településeket tönkretevő tűzvész nagyon gyakori „vendég" volt. A szabadtűzhelyek megszüntetése céljából kémény építését csak a XVI. századtól kezdték kötelezővé tenni még a kő-, és téglaházakban is. A hadseregek arzenáljában megjelentek a lőpor, a lőfegyver, a különféle gyújtóanyagok, amelyek a háborús tűzvészek keltésének legfontosabb eszközei lettek, de gyakoriak a gyújtóanyag-, és lőportárak villámcsapás okozta tüzei, ám a gondatlanság is lehetett a kiváltó ok. A szabályozott eljárási rend nyomai a középkori Európa nyugati felén Az i.sz. 4. századtól a germán törzsek betörései a Római Birodalom területére állandósultak, ez a Birodalom szétesését siettette. Az utolsó császár Romulus Augustulus (Augustus) trónfosztásával i.sz. 476-ban a Nyugat-Római Birodalom felbomlott. Ettől az időponttól beszélünk középkorról. A népvándorlást követően Európa nyugati részén létrejött kora középkori államokban a tűzvédelem egyrészt a Római Birodalomban kialakult és örökségül hagyott, másrészt a vándorló és honfoglaló törzsekben honos tűzvédelmi rendből építkezett. A korai középkor tűzvédelmét a társadalmasítás mind nagyobb foka, az egyszerű kézi eszközök használata, és sokáig a változatlanság jellemzi. A letelepedés, a földművelési és az állattenyésztési kultúra kialakulása és fejlődése a változatlanságot megtöri és egyre tudatosabb, eredményesebb tűzvédelmi rend kialakítását indukálja. A teljességre való törekvés nélkül a megszülető új tűzvédelmi rend fontosabb elemei közül néhány ez utóbbi megállapítást bizonyítja. A tűzvédelemre vonatkozó szabályok leggyakrabban írásos formában is megjelennek. A középkorban - az építés és építkezés korábbról örökölt gyakorlata miatt gyakori a tűzvész. A városok - tartalmukban még eléggé szűkös - szabályrendeletekkel (statútumokkal) próbálják rendezni annak elkerülését. Talán az első tűzrendészeti intézkedés Angliában született i.sz. 678 körül, mely szerint Oxford lakóinak az esti harangszó idején a tűzet el kellett oltani és a tűzhelyet vas-, vagy rézfedővel le kell takarni, a hamut pedig össze kellett seperni. Később 1066-ban ezt az egész szigetországra kiterjesztették. Olaszországban 1022-től megtiltják a koporsók elégetését, a XIV. századtól már tilos a szénának, szalmának és fának a városfalon belüli tárolása, valamint szél esetén a tűzgyújtás.