Tűzoltó Múzeum évkönyve 5. 2004 (Budapest, 2004)

Dr. Szabó Károly: Pécs tűz elleni védelmének története 1918-1948-ig, az állami tűzoltóság meglakulásáig

tényleges birtokosa, államfői jogkörben is eljárt.' A Nemzeti Tanács végrehajtó bizottsága felhívta Károlyit, hogy a politikai válságot ne mint miniszterelnök, hanem mint a köztársaság ideiglenes elnöke oldja meg. 6 1.2. A helyi igazgatás szervei A dualizmus-kori főispánok legnagyobb része a polgári demokratikus forradalom céljainak megvalósításában megbízhatatlanná vált, ezért már november elsejétől fokozatosan személycseréket hajtottak végre. Az újonnan kinevezett személyeket már nem főispánnak, hanem a főispáni feladatok ellátására jogosított kormánybiz­tosnak nevezték. A korábban kiépült helyi közigazgatási szervezet, a törvényhatósági és községi önkormányzatok, valamint az állami szakigazgatási szervek egy ideig még maradtak. Károlyi Mihály szervező munkájának eredményeként megalakult a Berinkei-kor­mány. A közigazgatás újjászervezésének végrehajtásáig is kísérletet tett fővárosi, a törvényhatósági joggal felruházott, és rendezett tanácsú városok közigazgatási szervezetének ideiglenes módosítására. Megalakultak a néptanácsok, mint a városi önkormányzatok új testületi szervei. Ezeknek alárendelve továbbra is fennmaradt a vezető tisztviselőkből álló régi, dualizmus kori fővárosi, illetve városi tanács, mint igazgatási végrehajtó szerv a polgármester elnökletével. 7 A nemzeti tanácsok hatósági jogkört nem láttak el. Feladatuk volt, hogy előmozdít­sák a közrend, a személy- és vagyonbiztonság megőrzését. A nemzeti tanácsok, mint véleményező és tanácsadó szervek, a kormánybiztosok és a közigazgatás munkáját támogatták és az is feladatuk volt, hogy a közélet minden megnyilatkoztatását éberen ellenőrizzék. K A nemzeti tanácsok mellett a munkástanácsok, a szervezett munkásság osz­tályérdekeinek képviseletére alakult szervek, kimagasló szerepet játszottak. A fegyveres testületeknél is megjelent a tanácsi intézmény és egyre nagyobb jelen­tőségre tett szert. A Nemzeti Tanács megalakulásával egyidejűleg létrejött központi katonatanács, majd a politikai irányítását a Magyar Köztársaság összes katonai alakulatainál az ott megszervezett katonatanácsok vették át. 9 Pécs területén az első világháború nehézségei azokban az iparágakban jelentkeztek, amelyek külföldi nyersanyagra voltak utalva. Ezek részint megszüntették a ter­melést, részint pedig szakaszos üzemeltetésre kényszerültek. A pécsi gázmű jelentős mennyiségű cseh szenet fogyasztott, ezért már a háború alatt nehézségei adódtak. Az egész város lakosságát az a tény, hogy az árak már 1916-ban 100 százalékkal emelkedtek, nagyon súlyosan érintette. 10 A Monarchia gazdaságában 1918-ban a bomlás jelei mutatkoztak. A szegényebb

Next

/
Oldalképek
Tartalom