Tűzoltó Múzeum évkönyve 4. 2003 (Budapest, 2003)

II. rész Tanulmányok - Minárovics János: Tűzoltó érdemekért adományozott érmek

Szolgálati érmek Mielőtt Martinengo Nándor pozsonyi önkéntes tűzoltóparancsnok, a Magyar Or­szágos Tűzoltó Szövetség központi választmányi tagja (1870-től 1895-ig) 1877 március 4-én megtette volna a MOTSZ központi választmányi ülésén javaslatát az V-X és XV éves szolgálati érmek létesítésére, egyes tűzoltó egyletek - külföldi példák alapján - mások pedig mivel nem tudták kivárni azt a közel 10 évet, ami a javaslat után még eltelt a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség első szolgálati érmeinek kiosztásáig, maguk csináltattak tagjaik szolgálati idejének elismerésére érmeket. Az történt ugyanis, hogy a központi választmány elvileg pártolandónak ta­lálta ugyan az indítványt, de az volt a felfogása, hogy az érdemrendek adományozá­sa a felségjogok közé tartozik és így az indítványt mégsem fogadta el. Az 1878. évi iglói nagygyűlés azonban már felismerte azt, hogy az érem alapítás által egyes tűz­oltók ügybuzgalmát a közös cél előnyére fokozni lehet, elfogadta a javaslatot és a központi választmányt felhívta a szabályzat megszövegezésére, valamint a vele kapcsolatos további teendők elvégzésére. 41. kép. 41. kép: Martinengo Nándor Az 1878. szeptember 8-án tartott választmányi ülés foglalkozott az éremter­vezet elkészítésével és a fedezetek biztosítására kérvényt nyújtottak be a bel­ügyminiszterhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom