Tűzoltó Múzeum évkönyve 4. 2003 (Budapest, 2003)
II. rész Tanulmányok - Minárovics János: Tűzoltó érdemekért adományozott érmek
Az V éves bronzból, a X és XV éves ezüstből készült volna. Az 1880. évi pozsonyi nagygyűlés határozata értelmében elkészített éremszabályzatot azonban a BM 1882. végén elutasította, mivel nem tartotta megengedhetőnek, hogy az érmet a polgári és katonai kitüntetések után egyenruhájukon látható helyen viseljék a tűzoltók, mert az könnyen megtévesztésre adhatott alkalmat. A csurgói önkéntes tűzoltó testület ebbe nem nyugodott bele és a királyhoz akart fellebbezni, de erre már nem került sor. A Selmecbányán rendezett nagygyűlés 1884-ben ugyanis arra a megállapításra jutott, hogy a szolgálati érem nem érdemrend azért, mert azok csak a szolgálati idő eltöltésének elismerését jelzik s éppen ezért ezeket az Országos Tűzoltó Szövetség maga - a kormány jóváhagyása néikül - fogja az 1881. március 25-én elfogadott szabályok alapján megvalósítani és kiosztani. Akkor úgy határoztak, hogy szolgálati érmet csakis önkéntes tűzoltók kaphatnak, s minden tűzoltó csak egy szolgálati érmet viselhet (tehát aki megkapta a X évest, attól az V évest vissza kellett volna venni). Az érmek francia mintájú függőleges irányú nemzetiszínű szalagon függtek. Az érmek legyártatása nem ment egyik napról a másikra, főleg a gyárosok magas árai miatt s csak 1885. végén bocsájtották ki felhívásukat a testületekhez az érmek igénylése tárgyában. Az éremszabályzatot a Tűzoltó Közlönyben 1886. február 1-én tették közzé és ismertették az érem megszerzésének módját is. Az első szolgálati érmeket 1886. május 1-én az Óbudai Hajógyári Önkéntes Tűzoltóság tagjai kapták, 4 db XV, 4 db X és 9 db V éves érem került kiosztásra. Mivel az érmeken az 1884 évszám - azaz az alapítás ideje - nyert feltüntetést, azokat az 1884. évben kiadott érmek között tárgyalom. Mint említettem az egyes testületek nem győzték kivárni amíg a MOTSZ bevezeti a szolgálati érmeket és maguk tették meg azt. E téren az elsők e révkomáromiak voltak, ahol 1871-ben alakult meg az önkéntes tűzoltó egylet. Ők bronzból verettek maguknak ötéves szolgálati érmet minden bizonnyal 1876-ban. A Révkomáromi Önkéntes Tűzoltó Egylet ötéves szolgálati érme A Magyar Nemzeti Múzeum éremtárban őrzött 32.8 mm átmérőjű bronz érem előlapján körbenfutó felirat: „Rév-komáromi önk. tűzoltóegylet" ezen belül babérkoszorúban: „Az érdem jutalma". Hátlapján tűzoltó jelvények övezte pajzson: „5 év" és köriratban: „Erős kar, bátor szív, testvéri szeretet" jelmondat. A Tűzoltó Múzeumban az érem gipsz másolata van meg. 42. kép. (Rév-Komárom ma Komarno, Szlovákia.)