Minárovics János: Tűzoltó Múzeum évkönyve 3. 1986-1987 (Budapest, 1988)
I. RÉSZ TANULMÁNYOK - MINÁROVICS JÁNOS: A VÍZEMELŐ GÉPEKTŐL A TŰZOL-TÓFECSKENDŐKIG. Adatok a tűzoltófecskendő kialakításának technikatörténeti vonatkozásaihoz
falakat vonatott és az arra néző rést is annyira megerősítette, hogy a vár, hoszszas és erős ostrommal is dacolhatott. Ezen oldalon, mely kertekkel és rétekkel volt borítva, Katziáner és a többi vezérek tábort ütöttek. Az ágyúkat emelkedettebb helyekre vontatván, a fal törését elrendelték. De miután az ostrom 30 napon át már keményen folyt és a megszállottaknak semmi káruk nem történt, Katziáner, Török Bálint, Pekri Lajos, Serédy Gáspár és a többi vezérekkel a teendők felől haditanácsot tartott, hogy az ágyúkat visszavonják-e és az ostromot megszüntessék-e? Vagy pedig a szerencse továbbra is megkísérlendő. A vélemények eltérőek voltak. Többen a haszontalan ostromot abbahagyandónak vélték, mások erősködtek, hogy a várat az ellenség kezéből, mely kulcsfontosságú, minden áron ki kell csikarni. így Katziáner is ingadozott, hogy mitévő legyen? Ekkor az értelmes és ékesen szóló Czobor Gáspár véleménye kéretett ki, aki érveit így adta elő: Mint János király barátja, sokat megfordult Trencsén várában, annak minden zegét-zugát ismeri. Azt annyira megerősítettnek tudja, hogy az ágyúkkal nem rontható le, rohammal sem bevehető. De körülzárással sem gondolja az őrséget megadásra kényszeríthetőnek, mivel az bor, liszt, hús és egyéb élemiszerrel annyira el van látva, hogy többek között a vár piacán még két roppant nagyságú, nyomtatatlan gabonaasztag is van, az ostrom eshetőségére számítva, mik a tűz elzárására nedves bivalybőrökkel vannak födve. O tehát a várat csak úgy véli megvehetőnek, ha valami mesterséges gyújtóeszközökkel a vár épületeinek fedeleit meggyújthatják és az eleséget tűz által megemésztik. Jóllehet ő is tudja, hogy a cserépzsindellyel fedett tetők nem egykönynyen fognak tüzet. De mégis meg kell próbálni és mindent elkövetni. Ekkor Katziáner, Globitz János tüzérparancsnokot és a többi tűzmestereket öszszehíván, ezeknek nagy jutalmat ígért, ha lőpor, szurok, gyanta és egyéb gyúanyagokkal a várat lángba borítják. A tetőkön, hol az eleség tartatott, sok apró ablakocskák voltak, melyeket akkor is — szellőztetés végett — nyitva tartottak. Ezekre irányozták tehát a tüzérek lövéseiket, gyújtó-golyóikat, melyek közül egy véletlenül egy vastag fenyőgerendába akadt és a száraz anyag azonnal tüzet fogott. És mielőtt az őrség észrevehette volna és gyors oltására sietett volna, az egész tető lángba borult. Mi a tetőket megemésztvén a közeli puskaporos-toronyba kapott, segíttetve a széltől is, azt iszonyú dörgés közben, levegőbe röpíté, sokakat megölvén. Ügy, hogy nemcsak azok, akik a tűzoltásban fáradoztak, de még akik távolabb voltak is, csak a ropogásra lettek figyelmessé, a szerte repülő kődaraboktól leüttetve meghaltak vagy megsebesültek. És miután az elharapódzó lángok semmikép megfékezhetők nem voltak, az őrség föld alatti pincékbe menekülvén, a dühöngő tűznek szabad folyást engedett és rövid idő alatt az egész vár a lángok martaléka lett, az élelem és hadiszerekkel együtt. Csak a puszta falak maradván meg. A császáriak, hogy a rémületet növeljék, nem szűntek meg golyókat az ostromlottakra szórni. A rettenetes tűz minden, az ostrom kitartására szükségeseket felemésztvén, Baracskai és Kozár megrémülve, minden segélytől megfosztva és Török Bálinttól magán, bátorságos úton