Minárovics János: Tűzoltó Múzeum évkönyve 3. 1986-1987 (Budapest, 1988)

I. RÉSZ TANULMÁNYOK - MINÁROVICS JÁNOS: A VÍZEMELŐ GÉPEKTŐL A TŰZOL-TÓFECSKENDŐKIG. Adatok a tűzoltófecskendő kialakításának technikatörténeti vonatkozásaihoz

Amikor Hans Dernschwam törökországi útjáról hazatérőben 1555berí Budán megszállt, feljegyezte, hogy a törökök málhás lóra rakott bőrtömlőkben — amit dolosnak neveztek — hordták fel a vizet; korábban — írja — kordén hordókban szállították Buda várára fel a vizet, egy hordónak két-három magyar dénár volt az ára. Pesten is vízhordók árulták a Duna-vizet. 3. sz. kép Vízhordás Pesten 1840 körül Bild 3 Wassertragen in Pest um 1840 A házhoz tartozó kút az északi országokban, így pl. Hollandiában is, luxusnak számított a mediterrán országok közkútjaihoz viszonyítva. Fáradságos munkától mentesítette a nőket, könnyű volt a kezelésük, bármikor adták a szükséges vízmennyiséget, s a víz már akkor is a higiénia alapfeltétele volt. A VIII-IX. század óta egyre jobban felhasználták a víz erejét a malmok (gabona-, olaj-, kallómalmok) hajtására. A XI. század végén Angliában már több mint 5000 vízimalom volt. A XIV-XV. században terjedt el a felülcsapott vízikerék, aminek a működtetéséhez gátakat, zsilipeket építettek. A bányákban víztelenítésnél és a felvonók hajtására kezdték alkalmazni.