Minárovics János: Tűzoltó Múzeum évkönyve 3. 1986-1987 (Budapest, 1988)

I. RÉSZ TANULMÁNYOK - MINÁROVICS JÁNOS: A VÍZEMELŐ GÉPEKTŐL A TŰZOL-TÓFECSKENDŐKIG. Adatok a tűzoltófecskendő kialakításának technikatörténeti vonatkozásaihoz

A vízzel történt hajtás sokkal nagyobb teljesítmények elérését tette lehetővé, mint az emberi és állati erővel történt működtetés. S az eredmény az lett, hogy sokkal mélyebbre lehetett fúrni a tárnákat. A vasiparban is a vízierő hozta meg a fejlődést. Németalföldön 1179ben már víz mozgatta egy kohó fújtatóját, s ez a megoldás csakhamar másutt is elterjedt. A vízierővel mozgatott érczúzók, kovácsoló kalapácsok 1200 körül kerültek alkalmazásra. A posztó kallózásánál a vízhajtás eredményezte a kerékre erősített nagykölyük használatát, ami a munkát megkönnyítette és meggyorsította. A XIII. században ezek már általánosan elterjedtek. Viszonylag korán már vízvezetékeket is készítettek facsövekből, sőt Párizsban a XII. században már ólomcsöveket alkalmaztak erre a célra. Az első vízierővel hajtott vízemelő szerkezet a XV. században jelent meg. A településeken akkor a legideálisabbak a viszonyok, ha központi vízellátás, vízvezeték van kiépítve. Hazánk lakosságának 1939-ben csak mintegy 20%-a jutott vízvezetéki vízhez, a többi kútvizet ivott. Az ásott kutak száma kb. 600 000 volt. Budapest vízszükséglete az 1870-es években napi kb. 9000 köbméter volt, ami mára elérte az 1 millió köbmétert. Ezt a vízmennyiséget 840 kút termeli. 4. sz. kép Pieter Breughel: Tűzoltás 1550-ben Büd4 Feuerlöschen im J. 1550 (Werk von P. Breughel).