Minárovics János: Tűzoltó Múzeum évkönyve 3. 1986-1987 (Budapest, 1988)

I. RÉSZ TANULMÁNYOK - DR. SZABÓ KÁROLY: PÉCS TŰZVÉDELMÉNEK TÖRTÉNETE A DUALISTA MAGYARORSZÁGON 1867-1918

esetnél a városban is közreműködtek, az egész város tűzvédelmét erősítették. A város területén kiépített vízvezeték- és tűzcsaprendszer, a tűzbiztosabb építkezést kikényszerítő jogszabályok stb. ugyancsak Pécs tűzvédelmének a fejlődését segítették elő. Pécs mint Dél-Magyarország egyik legfontosabb és legnagyobb városa, már a dualizmus időszakában is a kultúra és műveltség egyik jelentős központja volt. A századforduló utáni években az utak építésére és karbantartására is egyre több pénzt és gondot fordítottak. A lejtős, sok helyen meredek utcák emelkedését kanyarok enyhítették, ezzel is segítve a nehéz tűzoltószerkocsik vonulását. A belváros utcái 1915ben már aszfalttal, oldalutcái terméskővel, a külváros útjai pedig makadámszerűén burkolattal voltak ellátva.

292 A nehéz tűzoltószerekkel való vonulás szempontjából az utak minősége nagyon fontos volt. Az útvonalak szabályozása az új házak felépítésének arányában haladt előre. A légszeszlámpákkal való közvilágítás, a lámpák nagy távolsága miatt néhol igen szegény volt. A külvárosok sötétek voltak, ezért az utcai kátyúk kikerülése, főleg éjszaka, szinte lehetetlen volt. A város kiterjedt vízvezetékrendszerén sok tűzcsap adott gyors vízszerzési lehetőséget. Ezeknek a gondozottsága a világháború alatt erősen kifogásolható volt. Pécs területén a tűzjelzésre telefonok is rendelkezésre álltak, de a városban a kisszámú magán-telefonállomást éjszakánként még 1915-ben sem használhatták. A Rákóczi úton 1907-ben átadott új tűzoltólaktanyában létesítettek telefonállomást is, de a tűzoltóparancsnok lakásán a többszöri kérelem ellenére sem helyeztek el telefont.

293 A hatvanezer lakossal rendelkező Pécs területén 1915-ben, ötezernyolcszázharmincöt ház volt. A város tűzvédelmét ténylegesen egy kis létszámú hivatásos, egy önkéntes és egy gyári tűzoltóság látta el. A tizenkét fős hivatásos tűzoltóság a Rákóczi úton lévő szép, tágas laktanyában volt elhelyezve, ahonnan egy-egy tűzesethez legjobb esetben is csak hét ember vonulhatott ki. Ez az emberi erő két sugár gyors szereléséhez is alig volt elegendő, ezért a létszám a már középnagyságú tüzek elfolytásához is kevés volt. A Rákóczi úton 1907-ben ünnepélyesen átadott tűzoltólaktanya utcára nyíló öt szertárkapujával, nagyon jó elhelyezést és riasztás esetén gyors kivonulást biztosított. Kár, hogy a szertár fölé emeletet nem építettek, mert ott helyezhették volna el a parancsnoki lakást, és egyben a terjeszkedés lehetőségét is biztosíthatták volna. A földszintes szárnyépületben lévő kis lakásokat arra érdemes tűzoltók helyett a rendőröknek adták. A tűzoltólaktanya elhelyezése szerencsésnek mondható, mert az csaknem a város központjába került. Azonban ha a terepviszonyok miatt a vonulás gyorsaságát is figyelembe vesszük, akkor célszerűbb lett volna valahol a hegyoldalban, magasabban, a katolikus vártemplom környékére telepíteni. Ebben az esetben riasztások alkalmával a tűzoltóknak mindig a hegyről lefelé kellett volna menniük, és ezzel a vonulási sebességüket fokozhatták volna. A tűz eloltása után a laktanyába vonulás sohasem olyan sietős, mint a tűzhöz vonulás, ezért az emelkedő leküzdése miatti késedelem nem jelentett volna számottevő hátrányt. A tűzoltóknak más munkákban is elcsigázott lovak jutottak,