Méri Edina: A Pápai Kluge-kékfestőműhely mintakönyvei (Textilmúzeum alapítvány 2003)
A pápai Kluge-kékfestőműhely mintakönyvei 18-19. század A műhely alapítóid 18. század hetvenes éveiben települtek Magyarországra a szászországi Sorauból (Zary, Lengyelország), magukkal hozva a textilnyomás új eljárását, a rezervnyomású hideg indigócsávás festést. A textilfestésnek ezt a módját a korábbi „Schön- und Schwarzfärber" kifejezés fedte a 19. század közepéig. Ez egyben azt is jelenti, hogy a „Schönfärber" a „szépfestés"-sel, színes posztó- és vászonfestéssel foglalkozott, a „Schwarzfärber" pedig általában a fekete festést gyakorolta. A vásznak mintázását a középkortól kezdve a „Leinwanddrucker, Wasserdrucker, Öldrucker" specialisták végezték, pácokkal kevert színezékekkel. Ennek nagy divatját lendítette föl az úgynevezett indienne, a Keletről behozott többszínnyomású vásznak megjelenése a francia királyi udvarban. A németalföldi keleti hajózás rendkívül jelentős kereskedelmi forgalma elősegítette gyors elterjedését. A keleti indigós re^ervnyomás szintén az említett területeken jelent meg a 18. század első felében, a festőanyag, a kék színt adó indigóval együtt. A mintázáshoz szigetelőmasszát alkalmaztak, amely védte a textil fehér alapszínét a kék megfestődéstől (8. kép). A redukált indigó a festőmedencékben (2. kép) többszöri merítés, majd levegőztetés után, az oxidáció következtében fokozatosan egyre kékebbre festette a pamut-, illetve lenvásznakat. A kifestés után 1-1,5 százalékos sósavas-kénsavas fürdőben leoldották a mintázóanyagot, és előtűnt a fehér alapszín. Ez a kék-fehér szín a keleti porcelánoknak volt a jellemzője, ezért is nevezték a festők az új eljárást „Porcellandruck", „drucken auf Porcellan Art" kifejezéssel. A divatos kelmék először a jómódú polgárság körében terjedtek el, de mint minden másban, a kevésbé tehetős réteg is követte a divatot. így aztán az élénk kereslet meggyorsította az új műhelyek létesítését, azonban a régi Schön- und Schwarzfärberek maguknak vindikálták az új eljárás gyakorlását. Természetes, hogy a pozitív nyomással foglalkozó mesterekkel folytatott vita országokra terjedt ki. Ok a mintázás évszázados gyakorlatára hivatkoztak, míg a másik oldal a textilek többek között kékre festésének a jogával érvelt, amivel a nyomással foglalkozók nem rendelkeztek. Igaz, hogy a Schön- und Schwarzfärberek privilégiumaiban sincs sehol emk'tés a textilnyomásról, mégis ez utóbbiak győzedelmeskedtek egész Európában. A kék szín festésére a középkor óta a csüllenget (Waid, Isatis tinctoria) alkalmazták, szántóföldi méretekben termesztették a türingiai és a francia Picardia tartomány földművesei, földesurai. E festék nagy keresletére jellemző, hogy a Hanza-városok kereskedőit (junkereit) követve a nagy festékkereskedőket is e titulussal, a „Waidjunker" megtisztelő címmel említik a 17-18. századi források. A színtartóbb indigót eleinte a csülleng javítására használták, majd ez utóbbi a 19. században uralkodóvá vált.