Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (XII) 2004 (Budapest, 2004)
Bartolf József-Topor Gyula: Textilmúzeumi digitalizálás és számítógépes múzeumi nyilvántartás a LAPODA múzeumi nyilvántartó rendszerrel
A munkaállomásokon futtatni kell egy LAPODA-Múzeum nevű kezelői programot, mely a nyilvántartó rendszer kezelői felületét biztosítja. Az adott munkaállomás természetesen bármilyen más hagyományos számítástechnikai feladat ellátására is alkalmas. Adatbiztonság - átjárhatóság Az adatbiztonság az egyik legfontosabb szempont egy nyilvántartó rendszerrel szemben. Hatalmas munka az adatbázis feltöltése, néha az utolsó pillanatban menthetők meg így az adatok, információk. Sajnos előfordul, hogy az utolsó utáni pillanatokban vagyunk, mivel komolyabb nyilvántartások hiányában esetleg csak néhány idős szakember birtokában vannak felbecsülhetetlen információk, melyeket már csak nagy hatékonyságú és korszerű elektronikus rendszerek segítségével menthetünk meg (pl. a rendszerhez integrált digitális diktafonnal, mellyel szóbeli megjegyzés illeszthető a kiválasztott kartonhoz). Az adatbiztonság egyik eleme az automatikus adatmentés, adatkarbantartás, valamint az említett XML-adatexportálási és -importálási lehetőség, mely nemcsak a más rendszerekbe való átjárhatóságot biztosítja, hanem módot ad a még nem létező, jövőben készülő rendszerek felé is, mivel az XML-kartonok - önállóan is - minden szükséges információt tartalmaznak, ami alapján az adatbázisba illesztése bármikor újra elvégezhető. A szerver gondoskodik a megfelelő adatvédelmi feladatok ellátásáról. A rendszer használatához többszintű jogosultság tartozik, melyet a múzeum, tehát az üzemeltető határoz meg a munkatársak számára. (Pl.: rendszerszintű hozzáférés, adatbeviteli és módosítási jogosítvány, csak olvasási jogosítvány, kutatói hozzáférés, korlátozott olvasási jogosítvány.) Rugalmasság - hatékonyság - szolgáltatás A nyilvántartó rendszerrel szemben a rugalmasság a második legfontosabb követelmény. Alkalmasnak kell lenni a rendszernek nemcsak a minimálisan szükséges alapkartonok kezelésére, hanem a most még előre nem látható újabb mezők beilleszthetőségére is. Lehet, hogy egy év múltán derül ki, hogy valamely ok miatt újabb mezőket kell hozzátenni a kartonokhoz, vagy a mezők rendszerét kell megváltoztatni - természetesen az adatbiztonság figyelembevételével -, ekkor mutatkozik meg a rendszer beépített rugalmassága, mivel ez a feladat nem jelent problémát. A nyilvántartó rendszerben tárolási szinteket határozhatunk meg, ezek már nemcsak a múzeumoknak jelent segítséget, hanem alkalmasak levéltári gyűjtemények nyilvántartására is. A gyűjteményi szinteket megfeleltethetjük a fondoknak. Uj kartonok felvételekor származtathatjuk azokat valamely hasonló kartonból, ez növeli a rögzítés hatékonyságát. Ekkor azonban felmerülhet a kérdés, hogy nem keverednek-e meg a kartonok? A válasz nem, mivel minden karton kap egy a számítógép számára érthető egyedi azonosítót, mely olyannyira egyedi, hogy ha a világ bármely pontján készítenek ezzel a rendszerrel egy kartont, az biztosan nem kapja ugyanazt az azonosítót. Ez a kartontulajdonság biztosítja a kartonok átadását-átvételét például múzeumok között. Nem okoz gondot, ha később jövünk rá, hogy elrontottuk valamely mezőjének a kitöltését, hiába változtatjuk a nevet, leltári számot, vagy más alapadatot, a karton akkor sem keveredik el. A fenti okok miatt nem jelent az sem gondot, ha egy műtárgyat átveszünk más múzeumtól - természetesen a kartonjával együtt -, és a leltári száma megegyezik egy saját gyűjteményünkben lévőjével.
