Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (IX) 2001 (Budapest, 2001)

Tóth György: A varrótű

lásával John Duncan is készített varrógépet 1804-ben. Mind a kéthegyű tű, mind a horgastű hátrányai a századfordulóra egyre kézenfekvőbbé váltak. A felmerülő nehézségek maguk kínálták a megoldás lehetőségét. Mégis nagyszerűnek kell ítélnünk a felismerést - hiszen évezredes szemléletmódon kellett változtatni mely szerint horog helyett tűfokot kell alkalmazni és az egyetlen hegynek a tű fokánál kell elhelyezkednie. Az 1807-ben Chapman által tett szabadalmi bejelentés szerint már ilyen tűt használtak. Maga a gépezet nagyon egyszerű volt, de gyakorlati alkalmazásba nem került. Két tű is részt vett az öltésképzésben. Miután az egyik átszúrt az anyagon, a túloldalon a cérnát átfűzték a másik, visszaszúró tűbe. A primitív módszer ellenére az alkalmazott varrógéptű miatt ez jelentős lépés volt. A német Balthasar Krems ugyanerre a tűmegoldásra jutott. Gépe egyetlen tűvel működött és hurokfogó kampó segítségével láncöltést készített. Az 1810-ben készült és fennmaradt gép kiforrott konstrukciót mutat és ma is varróképes. A varrógéptű kialakulásának alapvető fázisai ezzel tulajdonképpen le is zárultak. A 19. század közepéig ugyan vissza-visszatértek a konstruktőrök a régi elvekhez, de ezek csak kitérők maradtak. 10. ábra. A horgas kiképzésű tű, a crochet volt az eszköze a láncöltésű varratnak. A tamburhímzés eszközei a Diderot Enciklopédiából, 1763

10 A varrógéptű gyártása A kézi varrótű gyártástechnológiájának és a technológia gépesítésének fejlődésén keresztül megteremtődtek a varrógéptű gyártási feltételei is. Végül is az alapvető különbség az volt, hogy a tű foka a tűhegyhez került. Ezzel már megkezdődhettek a varrógépes kísérletek. Csak a későbbi igények alapján volt szükség a tű továbbfejlesztésére. Először a tű törékenysége miatt a befogási helyet erősíteni kellett, létrejött a tűcomb. Ez azonban a gyártást nagyon megnehezítette, mert a tűszárat a tűcomb vastagságának megfelelő anyagból esztergálták. Csak a 19. század vége felé sikerült a szárredukálást kifejleszteni. Ezt az ún. hidegalakító eljárást Amerikában fejlesztették ki. A redukálógép teljesítménye ugyanakkor kicsi volt, kb. 5-10 tű volt percenként és nem is remélték, hogy a percenkénti egy tucat tű kapacitást egyáltalán túl lehet szárnyalni. A tűfok átnyomása egyszerűbbé vált, amikor 1871-ben Kayser nevű német mester az ejtőkalapácsot feltalálta. Ezzel lehetővé vált, hogy a tűfok lyukasztását (átnyomása) egyetlen mű-