Vajk Éva szerk.: Textil-és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum Évkönyve (IX) 2001 (Budapest, 2001)

Tóth György: A varrótű

állott, hogy a tűszár ellapított végét egy egyenesen felfelé álló acélhegyre fektették és kalapácscsal rácsaptak. Ezáltal mélyedést nyomtak bele. Ezt a műveletet végezték úgy is, hogy a tűszárat ólomtuskóra fektették és a megfelelő helyen acél poncolótűre mért kalapácsütéssel végezték el az átlyukasztást. A kieső acélpogácsák az ólomban maradtak, a tű pedig a poncolótűn. Utóbbi egyben kézbevételi módszerként szolgál. Ezzel vezették tovább a tűt egy kis üllőre és a fokcsatornát előbb az egyik, majd a másik oldalon könnyedén kikalapálták. Ezek a műveletek egy vékony tű esetében a legkifinomultabb feladatok közé tartoztak, ezért azokat gyermekmunka nélkül csaknem lehetetlen volt kivitelezni. A gyerekek azonban hihetetlen kézügyességgel és gyorsasággal végezték. Idegenek előtt szívesen végezték el azt a mutatványt, melynek során egy emberi hajszálon lyukat ütöttek és a hajszál másik végét ebbe a lyukba befűzték. A fokcsatornát más eljárás szerint úgy alakították ki, hogy finom reszelőszerű szerszámmal a kivájták, egyben a tű hátsó falát is átszakítva. Ezt természetesen a tűfok mindkét oldalán el kellett végezni. A szétvágás nélküli ún. osztatlan gyártásnál a lényeges eltérés a fok kialakításában van. A két tűszár egymással találkozó végén ugyanis lehetővé válik egy műveletben végrehajtani a tűfok és a fokcsatornák kialakítását. A jobb szerszámok a tűk darabolási helyét is belenyomták az anyagba, sőt a tű esetleges azonosító adatait, mint pl. finomságot számmal vagy betűvel, vagy a gyártó emblémáját. A művelet lelke volt a szerszám, mely poncolótűhöz hasonlított. A gép ejtőtuskót tartalmazott, így ez biztosította az egyenletes ütőerőt. Az elkészült tűpár tűfoka még zárt volt, ezt egy következő műveletben kellett átlyukasztani. Az átnyomó gép szerszáma természetesen ebben az esetben két tüskét tartalmazott. Ezután csiszolás következett, melynek során a préseléskor keletkezett egyenetlenségeket eltávolították. Az így elkészült kettős tűt a törésvonal mentén eltörték és a tű végét lekerekítették, lesorjázták. Miután a tűk így formájukat megkapták, az edzés következett. A rendezés érdekében lemezvályúba rakták a tűhalmazt és megfelelő módon rázták, aminek következtében néhány percen belül mindegyik tű beállt hosszirányba. Vas tolóval a tűket az edzőkemencébe tolták, ahol faszénen vörös izzásig hevítették, majd szétterítő mozdulattal vízbe vagy olajba dobták. Ez az acél tűkre vonatkozott. A vashuzalból készített tűket először acéllá kellett alakítani, ez a cementálás művelete. Ennek során hőálló tégelyben 3/4 rész faszénport és 1/4 rész csontlisztet tartalmazó elegybe helyezték a tűket, lefedték, izzásig hevítették, majd a tégely tartalmát a gyors lehűtés érdekében vízbe öntötték. A megszárított és rázassál újra rendezett tűket, melyek közben újra durva felületet nyertek, tisztítani kellett. Ezt vaslapon enyhe viola színig történő hevítéssel végezték, melynek során a zsír leégett a tűkről. Egyes esetekben ezt a műveletet olajban történő főzéssel oldották meg, mely a tűt rugalmasabbá tette. A vízben edzésnél sok tű elgörbült, ha olajban edzettek akkor kevesebb. A tűket egyenként ellenőrizték szemrevételezéssel és tapintással, a kis elhúzódásokat kis kalapáccsal üllőn kiegyengették, a nagyon görbe tűket pedig eldobták. A tűk felülete a felsorolt megmunkálási lépcsők után is durva, piszkos volt. Ezért ezután következett a leghosszadalmasabb és leginkább fárasztó művelet, a csiszolás és polírozás, amikor is sokmillió tűt vettek egyszerre munkába. Nagy, erős vászondarabra helyezték a megfelelően párhuzamosított tűket miközben homokot hintettek közéjük, és ezt a „masszát" repce-, vagy lenolajjal átitatták. Amikor a tűhalmaz elegendően nagy volt, a vászon rövid kilógó végét behajtották és hurka formára összegöngyölítették majd összekötözték az egészet. A hurkák 42-56 cm hosszúak és 7-12 cm vastagok voltak, és kb. félmillió tűt tartalmaztak. 20-30 db