Hetényi Gézáné - Horváth József - Okolitsny Eörs szerk.: Textilipari Múzeum Évkönyve 2. 1979 (Budapest, 1979)
Bakay Erzsébet, Dr. Dischka Győző, Dr. Kóczy László, Dr. Schmalz József, Tóth Béla, Véber Zoltán, Dr. Vékássy Alajos, Dr. Zilahi Márton: A magyar textilipari szakemberképzés történeti áttekintése
A nyers szöveteket használatra alkalmassá-tevő nemesitő, csinozó vagy kikészitő müveletekkel főleg a gépi megoldások szempontjából foglalkozott előadásaiban. Ezzel szemben részletesen ismertette a szálasanyagok, fonalak és szövetek minőségének meghatározására alkalmazott, részben általa kidolgozott módszereket és műszereket, mint pl. az elemiszál, illetve a szövet szilárdságának és mechanikai igénybevételekkel szembeni tartósságának vizsgálatára szolgáló Rejtő-féle szakitó-müszert, ill. szakitógépet. Mindkettőt rajzolószerkezettel látta el, mely felrajzolta a szakitási folyamat erő-nyulás ábráját. Ennek területe jellemzi a szakitó folyamat alatt végzett munkát. A vizsgálati próbadarab területére vonatkozó szakitási munka 1 m -re átszámított erteket Rejtő a szövettartossag, az 1 kg-ra vonatkoztatott értéket pedig a szövet jósági jellemzőjének nevezte. Ezt a szövet minősítési eljárást elsőként Rejtő: "A szövetek tartósságának megállapítása" cimü, első tudományos publikációjában 1887-ben hozta nyilvánosságra. Habár a Rejtő szerint értelmezett tartósság és jóság nem nyertek világviszonylatban általános alkalmazást textiliák minősítési gyakorlatában, a szakitómunka sokszor szerepel a szakitóerő és szakadási nyúlás mellett, mint textiliák fizikai jellemzője. Rejtő halhatatlan érdeme, hogy úttörő munkát vézett a technológia tudományos müvelése terén, önálló elméleti és kisérleti kutatásai alapján újszerű törvényszerűségeket állitott fel a technológiai műveleteknek az anyagra gyakorolt hatására és a késztermékeknek a használatban való viselkedésére vonatkozólag. Egyúttal bevezette a magyar gépészmérnökhallgatók textilipari képzésének korszerű rendszerét. Volt hallgatóinak pályafutását élénk figyelemmel kisérte és problémáikban szívesen támogatta őket tanácsaival. Ezt a célt kívánta szolgálni azzal is, hogy 1913-ban megalapította a Textiltechnológusok Egyesületét. Ebben nemcsak a textiliparban működő gépészmérnököket, hanem minden felső- és középfokú textiltechnológust maga köré gyűjtött. Az Egyesület előadásokkal és vitaülésekkel a tagok szakmai továbbképzését és érvényesülését szolgálta. A textilszakemberek képzése terén végzett fáradhatatlan munkájának elismeréséül a kormány a középfokú győri textilszakiskolát róla nevezte el. Rejtő 1924 december 31-én ment nyugdijba. Utódja, dr. Misángyi Vilmos MÁV főmérnök lett, aki hiven követte volt tanárát a mechanikai technológia oktatásában. Sosem tevékenykedett a textiliparban, ezért változatlanul adta elő kb. 20 évig Rejtő könyvének anyagát. A laboratóriumi, valamint a textilmühelyi gyakorlatokat vezető oktatók is a Rejtő által előirt programhoz tartották magukat. A gépészmérnöki szakosztály 1929-ben három tagozatúvá való szervezéssel: /A/ általános gépészmérnöki, /B/ villamos és /C/ mezőgazdasági mérnöki tagozatra specializálódott. Sem ez az átszervezés, sem a tanulmányi időnek 9 félévre való kiterjesztése nem hozott változást a textiltechnológiai oktatásban.
