Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1965

Hermann István: A szocialista tudatosság és a korszerű szinpad

feladat volt. És lehetetlen nem látni, hogy a modern szinház egész problematikája ehhez a dezilluzionáláshoz kapcsolódik. Ha az úgynevezett avantgarde drámákat, vagy az abszurd drámákat vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a dezilluzionálás, azt lehet mondani, itt az abszurdumig jut, s igy jön létre az abszurd dráma. A dezilluzionálás most már nemcsak a polgári társadalomra terjed ki, most már nemcsak a polgári illúziókat veszi célba, hanem magát az emberi nyelvet, az emberi gondolkozást, célba veszi az emberi érzelemvilágot i3. A modern avantgarde dráma fejlődése, amely már megindult Alfred Jarryval* és végeredményben 1945 után dramaturgiailag reneszánszát éli, ez a fejlődés tehát a teljes dezilluzió felé mutat. Kérdés az, hogy ez a modern illuziórobbantás - most már mindenféle gondolatnak, mindenféle tudatnak, sőt mindenféle nyelvnek a dezilluzionálása is -, milyen tartalmat jelent a mi szinházunk számára, lehet-e ebből valamit hasznositani, lehet-e ebből valamit tanulni. Ezzel kapcsolatban merül fel a másik probléma, amely speciálisan szinpadi probléma, mégpedig a színpad gyakorlatának a kérdése. Az, ami dramaturgiailag történik az abszurd drámában, az antik drámában, az véleményem szerint a modern szinpadi szemléletnek dramaturgiai megjelenése. A modern szinpadi szemlélet sokminden okból való dezilluzionisztikus és /még most tegyük zárójelbe, hogy a cinizmus melyik értelmét használjuk/ cinikus szinpadi szemlélet, ahol lemondanak a vizualitásról, minthogy a vizuális hatás nagy részét átvette a film. Tehát a vizualitásnak, mint elsődleges faktornak a szinpadi szerepe nagymértékben csökkent. Ez a szinpadi szemlélet megy át dramaturgiai szemléletbe, és végeredményben meg vagyok róla győződve, hogy Ionesconak a Széke

kje közelebb áll a *Jarry. Alfre

d /1873-1907/ francia iró. Ubu ro

i c. müve a burzsoá életforma jelentős szatirája. - 26 -