Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/1

Hozzászólások

Nem meglepő, hogy az ortodox délszlávok - tehát a bolgárok és szerbek - régi szinházl kulturáját is erősen megérintette Bizánc. Sőt, ugy látszik, a horvátokét is. A katolikus tengerparti horvátság egyrésze - a középkorban majdnem egész Észak-Dalmácia ós Isztria népe - ősi privilégiumok alapján az egyházi szláv nyelvet használta istentiszteletében. Ez természetesen erősitette a bizánci inspirációk lehetőségét, annál inkább, mert Dalmácia városai a középkor korábbi szakaszában a bizánci császárt uralták. Nem kételkedhetünk abban, hogy a horvát tengerpart évszázados gazdag színházi kultúrájának nemcsak nyugati, hanem bizánci gyökerei is vannak, s a "prikazanja" műfaja nem csupán az olasz "sacre rappresentazioni"-val, hanem a bizánci liturgikus drámával is összefügg. Jellemző adat,hogy XIV-XV. századi horvát dramatizált Mária-siralmak, sőt passiószövegek glagolita kódexekben maradtak ránk, tehát a szláv szertartású tengerparti horvátok művelődési körzetéből. Ezek a bizánci nexusok végső soron egész Kelet-Európa korai színjátszására jellemzőek. Meg vagyunk győződve arról, hogy a magyarországi XI. századi "csillagjáték", a Kardos Tibortól legutóbb olyan mintaszerűen kiadott és kommentált "Tractus Stellae" nem egy vonatkozásban összefügg a liturgikus dráma bizánci hagyományaival. "Latinizáit" rokona ez a játék a "peáónoe dejstvo"-tipusu bizánci, illetve szláv egyházi játékoknak. "Két kappát öltött klerikus álljon Szűz Mária képe mellett, melyen a kezében tartja a fenséges Gyermeket" - a győri játéknak ez a szini utasitása világosan a bizánci szférára utal:a "Theotokos"

s az "istenszülő Szüzanya" ikonja volt a "Tractus Stellae" egyik fontos rekvizltuma, ugyanugy, ahogy Bizánc vagy Oroszország templomaiban. 2. Szó esett már a népi elemek jelentőségéről. A mai színháztörténeti kutatásban egyre erősebben érvényesül az a nézet, hogy a középkori drámát nem lehet csak az egyház - 71 -