Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/1
Hozzászólások
letek pompája. Ezt a drámai, szinszerü elemet a bizánci liturgia napjainkig megőrizte. Jól emlékszem arra, hogy husz évvel ezelőtt, 1942-ben a kolozsvári romár görögkeleti és görögkatolikus templomok miséi rám is valósággal "operaként" hatottak. És ebbe a dinamikus istentiszteleti formába illeszkedtek bele Bizánc egyházi színjátékai: dráma és liturgia szinte tökéletesen eggyé vált. Mindez természetesen továbbgyűrűzik egész Európában. Nyilvánvaló, hogy a francia, olasz, német középkor egyházi szinjátéka sem nélkülözhette a bizánci inspirációt, hiszen pl. bizánci épitészeti elemek egészen a Rajna-vidékig eljutottak. Gondoljunk csak a kölni Sankt Aposteln kupolájára! Az eredeti forma sajnos bombák áldozata lett, de még 1937-ben meglepő látvány volt a középkori német utcák fölé emelkedő impozáns bizánci kupola. Legerősebben természetesen az ortodox országokban érvényesült Bizánc inspiráló ereje. Érdekes megfigyelni, hogyan ötvöződnek bele ebbe a bizánci rétegbe a népi elemek, valamint a reneszánsz és a barokk motivumok. Ebből a szempontból az orosz fejlődés igen tipikus. Milyen érdekes szintézise például a bizánci egyházi játéknak és a kialakuló barokk szinpadi asságnak az a moszkvai virágvasárnapi körmenet, 1670 körül, mesterséges, feldíszített fa dekorációkkal, éneklő angyalokkal, amelyet egy világutazó olasz, Ercole Zani ir le. A bizánci liturgikus dráma orosz földön igen népszerű tipusa,az úgynevezett "peáőnoe dejstvo" (kemence-játék: a tüzes kemencéből megmenekülő három bibliai zsidó ifjú története) hasonló metamorfózisokon megy át. Tudjuk róla, hogy már a XII. századi oroszok játszották: legnagyobb elterjedésének kora - ugyancsak az oroszoknál a XV-XVTI. század, miközben lassan "elnépiesedik", majd "barokkizálódik", mig aztán Nagy Péter hetiltja, mert a zsarnok kaldeus uralkodó ábrázolása "sérti a cári méltóságot". - 70 -