Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/1
Hozzászólások
nalát illetően. Azt sem tudjuk, hogy hány szinészünk van és milyen életkorban, és hogy ezek milyen képességgel, milyen iskolai végzettséggel,milyen adottságokkal rendelkeznek. Magyarul: nincs olyan személyi kataszterünk, amely felmérné és értékelné a magyar szinházi terület művészeit korra, nemre, képzettségre, képességre, működési tevékenységre vonatkozóan. Ugy vélem, hogy ezek felmérése és a helyes arányok megkeresése,- illetőleg a fennálló egyenetlenségek megvizsgálása, egyes együtteseken belül is, feltétlenül szükséges lenne. Ugy vélem, hogy a szinházi müködéstan, a maga módszerével erre alkalmasabb, mint a statisztika önmagában, mert a színházi vezető testületek és együttesek megszervezésekor és összetételeinek vizsgálatakor az egyes személyek és csoportok egymásra való hatását is figyelembe kell venni. Helyes az, ha a vezető testület célokat tűz ki maga elé, vagy ahogyan mondani szokták: programja van, de ebben a pillanatban a program megvalósításának sem szubjektív, sem objektív eszközeivel nem rendelkezünk. Tehát a müködéstannak elsősorban kellene foglalkoznia a vezetés szervezetének és működtetésének módszertanával, a vezető testületek összetételével, működésének módszertanával, és ezzel szoros összefüggésben a művészi együttesek szervezeti és szerkezeti problémáival is. Ma már bebizonyosodott, hogy színházat vezetni, irányitani, a legszűkebb, legközönségesebb napi praktikus gyakorlati feladatokat megoldani, csak tudományos módszerekkel lehet. És ebihez kérem a Színháztudományi Intézet további segitsógót. Pados István Mielőtt a tájelőadásokról szólnék, szeretném megköszönni a Színháztudományi Intézetnek azt az elméleti előkészítést, amellyel lehetővé tette, hogy erről a kérdésről beszélni lehet. - 123 -