Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1963/1
Hozzászólások
Felmerül a kérdési hogyan is állunk városokban és falvakban a kulturálódás kérdésével? Elsősorban természetesen a színházi előadásokat értem ez alatt. Ha a számokat nézzük, azt látjuk, hogy évről évre nő az előadásszám, és évről évre csökken a látogatottság. Dehát isten őrizz kimondani, hogy az előadásszám ilyen mértékű emelése szükségtelen. De akkor mit kell tenni, hogy a kulturális célokat lehetőleg a legkisebb anyagi ráfordítással megvalósítsuk? Vonzóvá kell tenni a szinházi előadásokat, mert a közönség nem nézi meg azt, amit rákényszerítünk, ugyanis évek folyamán olyan müveit lesz, hogy nemcsak a műfaj, hanem az érték is befolyásolni fogja Ítéletét. Ez azért Is fontos, mert a színházak színvonalas produkcióinak a televízió kényelmét Is le kell győzniük. De ehhez kapcsolódik egy másik dolog is. Adva van egy vidéki kis kultúrotthon, le nem rögzített székekkel, a terem végén egy formás kis ivóosarnokkal, kályha néjkűl, kőpadlóval, üvöltéssel, a néző a télikabátját nem tudja levetni és vannak az áldozatkész színészek, a motorizált Thália papjai és itt végzik a szocialista kultúra felemelő munkáját. Hát ilyenre a közönség nem jön be,mert otthon van modern lakása Variabutorral, remek fűtéssel, televízióval, papuccsal és finom ételekkel. Hogy lehet versenyképessé tenni a színházat ebben a vonatkozásban? Mindenekelőtt vonzó külső körülményekkel. Korszerűen berendezett színházzal, ahová a nők csinosan felöltözhetnek, ruhatárral, ahol levethetik a télikabátot, szóval olyan kellemes szinházi körülményeket kell teremteni, amelyek elgondolkoztatják a nézőt, hogy az otthon kényelmét a tv attraktiv voltával párositsa-e, vagy elmenjen a színházba. Mindenesetre tény az, hogy ezt a mennyiségi hajhászást, az előadásszám emelést tovább a színvonal romlása nélkül nem lehet folytatni. Ide tartozik a peremelőadások kérdése. A MOM-ba pl. elviszik a Nemzeti Szinház vagy a Vígszínház egyik előadását. Az előadásszám abszolúte nő, költségtöbblet mutatkozik és mégis kevesebb - 124 -