Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1962
I. Színházelmélet - Szekeres József: A teátrográfia módszerei
elvesztik ilyen értéküket is abban az esetben, ha külföld, részére feliratozzák vagy éppen szinkronizálják őket, mert ezzel a szinészi játék és a szöveg természetszerűleg elszakad egymástól, s az egészből nem lesz egyéb filmszerütlen - tehát rossz - filmnél. Más a helyzet azokkal a szindarabfilmekkel, amelyek olyan céllal készültek, hogy - elsősorban szakmabeliek: későbbi rendezők és szinészek számára - rögzitsék egy-egy emlékezetes szinpadi műalkotás minden, ily módon rögzithető részletét és elemét. Az ilyen filmek igen jól használhatók teátrográfiai célokra, már csak azért is, mert - ellentétben az előbb ismertetett fajtával - valóságos szinházi körülmények között, a filmszerűség követelményei iránti legcsekélyebb engedmény nélkül készült, hiteles másolata i a produkciónak. De ezek a filmek is csak kiegészíthetik, nem pótolhatják a teátrográfiai leirást, mert a dolog természeténél fogva hiányzik belőlük az élő előadás levegője, a szemünk láttára, jelenlétünkben születő műalkotás feszült izgalma, vibrálása. IV. Kíséreljük meg most a teátrográfia sajátos módszereinek^^ vizsgálatát. Először is állapitsuk meg, hogy milyen terűletekre terjed ki a teátrográfiai vizsgálódás. A szinpadi műalkotás létrejöttének időrendi és logikai sorrendjét követve, a következő hat teátrográfiai munkaterületet különböztethetjük meg: 1/ a szinjáték-eg^sz vizsgálata; 2/ a drámai mü vizsgálata /teátrográfiai dramaturgia/; 3/ a rendezés vizsgálata; 4/ a szinészi játék leirása és elemzése /mimográfia/; 5/ a színpadkép, a diszletek, a jelmezek és a kellékek leirása és elemzése /szcenográfia/; 6/ hatáselemzés /közönség és sajtó/. ^Lásd: Székely György: Az öreg hölgy látogatása. T heatrum 1961. Bp. 1961. 92-103. p. A módszer első alkalmazása. 78
