Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1962

I. Színházelmélet - Taródi-Nagy Béla: A Színjátéktudomány tervezésének módszere

ház-tudomány eddigi álláspontjának tételeit annál is inkább, mert az irodalmi alapoknak ezt a történetileg kialakult rárakodmányát a szinjáték műfajainak egy soréinál ki sem lehet mutatni. Amit az előbbiekben a drámairodalom és színháztudományról mondtam, talán deminuáló jellegűnek tűnik, holott valójában nem az és nem is ilyen szándékkal használtam. A kialakult álláspont, a szinjátéktudománynak drámairodalom-tudományként való felfogása nagyon is törvényszerűen jött létre. Történetileg ugyanis pontosan rekonstruálhatjuk a drámairodalom-tudomány kezdetét, amely ugy jelentkezett, hogy a szinjáték-jelenség felé az első, mondhatjuk, eddigi lépéseket az irodalomtudományok művelői tették meg. így egyáltalában nem csodálkozhatunk azon, hogy az irodalomtudomány képviselői az irodalomtudomány ez uj vizsgálódási területén elsősorban a maguk irodalomtudományi kategóriáit keresték. A szinjáték-jelenség csaknem végtelenül szintetizált birodalmában meg is találták azokat. A fejlődés bizonyos zsákutcába jutása ott kezdődött, ahol ezeket a kategóriákat nemcsak magtaláltaknak, hanem kizárólagosaknak f

nkintették. Amikor tehát a szinjáték más elemeit, mindenekelőtt aktiv tényezőjét a szinészt, a színpadi képzőművészetet, a kosztüm-művészetet, a szinházi épületet és a szinházi technika művészetét, nem utolsó sorban a közönség együttműködő részvételét, pars pro toto, az irodalmi kategóriában nemcsak kifejezhetni vélték, hanem kategorikusan ki is fejezték. A szinjátéktudomány tárgyának meghatározásakor már nem érheti be a normativ esztétikai tudomány ismérveivel, hanenL arra az alapra kell helyezkednie, hogy jaj annak a tudománynak, amely elszakitjá magát a gyakorlattól, gyakorlatának céljaitól, funkcióitól. Ezért a most születésben levő szinjátéktudomány, amelynek a társadalmasítás és államosítás adta a megbízatást, nem a 18