Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1962

I. Színházelmélet - Taródi-Nagy Béla: A Színjátéktudomány tervezésének módszere

normativ jellegű drámairodalom-tudomány segitségével határozza meg tárgyát, hanem a bölcsészeti tudományokról levált természet- és kivált társtudományok egész sorával, mint alkalmazott tudományokkal igyekszik a tárgyat, mint legtágabb értelemben vett társadalmi jelenséget felderiteni. A tudomány fejlődése egyébként hosszabb idő óta tanuja annak a differenciálódásnak, amelyet éppen a gyakorlat követelményei hoznak létre és amely abban nyilvánul meg, hogy a bölcsészettudományok hatalmas fájáról egyre több ágazat válik le s kéri a maga önálló és korábbi viszonyaihoz hasonlithatatlanul fejlődőképesebb életét. /Lásd műszaki- és természettudományok stb./ Ujabban az esztétikai tudományok terén is tanúi vagyunk éppen a gyakorlat igényei folytán létrejött hasonló differenciálódásnak és integrálódásnak, amely az esztétikát általános érvényű és szakesztétikára bontja. A szakesztétikák tárgyukat, tehát egy-egy művészet jelenségeit a legtágabb értelemben vett társadalmi kategóriaként fogják fel és analizálják.Természetes utja ez a tudomány fejlődésének, amelynek jellemzője egyrészt a gyakorlattal való állandó kapcsolat, másrészt tárgyának egyre részletesebb, kiterjedtebb körű megfigyelése, törvényszerűségeinek egyre spontánabb megállapítása. Ezt az esztétikát, amely a hatást ás közvetitő elemeit vizsgálja, széptan helyett, hatástan

nak lehetne nevezni.Tárgyát a szinjáték-jelenséget, a társadalom nemcsak mint szellemi kifejeződést, hanem mint szűkséglet-kielégitésre szánt előállítandó és terjesztendő terméket, ha szabad igy kifejeznem, árut is vizsgálja. Egyszerre lát benne objektiv fizikai valóságot, az egyéni szubjektiv világ részét ós társadalmi jelenséget. Mindezt az alkalmazott tudományok egy sorának felhasználásával. A szinjátéktudomány tárgyának meghatározását és vizsgálati módját a következő vázlatos sémával próbálom jelezni: 19