Kovács Tivadar szerk.: Theatrum — Színháztudományi értesítő 1961

II. Széles látóhatár - Székely György dr.: Előadás előtt - előadás után. Coriolanus /szerepelemzés/ - Az öreg hölgy látogatása /Dür-renmatt darabja a Néphadsereg Színházában/

telme. Az alku, a lemondás maga a halál. Ez a halál éri el már abban a pillanatban, mikor visszafordul Róma kapui alól. Nemcsak a volszkok, önmaga elől sem menekülhet. Amikor a diadalmenet előjelet váltott: megtört az anyával való kettős egység. Maga Volumnia is tanácstalan ebben a helyzetben. Szemben is kell állnia fiával és meg is kellene őt mentenie. Kiegyezéses középutat ajánl, mely a diadalt is, az erkölcsöt is biztosítja. De a megtorpant diadalmenet hasonló a motorjavesztett repülőgéphez: ha nem emelkedhetik - lezuhan. XXX Kik állanak vele szemben? A nép és képviselői: a tribünök. Milyennek látta helyzetüket és őt magát Shakespeare? Éheznek. Panaszuk, hogy a patríciusok még a fölösleget sem adják át /csak nyilvánvalóan magas áron/ s elmondják, hogy "szenvedésük az ő nyereségük", s hogy "kenyér-éhségből" beszélnek Gajus ellen "és nem bosszu-szomjból". Cajus maga is elismétli érveiket, melyeknek a patríciusok engedtek, belátván a panaszok igazát és súlyos voltát: "... enni kell az ebnek. A csontra hus kell, nem csak a gazdagért van Az aratás." /I/l./ - A Coriolin győztes hadvezért bámuló lelkesedéssel fogadják. /II/l./ Mikor a szavazatok kérésére kerül a sor, a polgárok kifejtik, hogy "... ha kérni fogja voksainkat, nem tagadjuk meg tőle...", hogy Coriolanus nemes tetteiért "nemes elismerésük"j ár s ők nem akarnak hálátlanok lenni. Még azt is megállapítják, hogy "ha a néphez hajolna, nem volna különb ember nála". Coriolanus első válaszait azonban, kedvező hangulatuk ellenére "furcsának" tartják; az egyik polgár nyiltan szemébe is mondja, hogy "nem szerette a népet". Sérti őket,hogy a konzul-jelölt "gúnyolt, midőn esdett", hogy csúfolta őket "nyilvánságosan". A két néptribun megmagyarázza nekik, hogy nem lett volna hálátlanság megtagadni a szavaza- 88 - i